Szabadalmi blog

Szabadalombitorlással vádolják a facebookot!

2013. július 16. 14:52 - pintz

2013 februárjában beperelték a legnagyobb közösségi hálót, mondván a társaság két szabadalmat is megsért, amelyek tulajdonjogait nem birtokolja. A felperes, a Rembrandt Social Media (Rembrandt IP) az amerikai Virginia állam Szövetségi Bíróságán nyújtotta be panaszát. A per elvesztése a facebook-ot jogdíj fizetésére kötelezné, nézzük hát, mennyire jogos az indítvány.

Joannes J. E. van Der Meer holland programozó „online napló” ötletével körülbelül 5 évvel megelőzte a facebook alapítását. 1998-ban kidolgozta, majd szabadalmaztatta saját fejlesztésű alkalmazását, amely a www. surfbook. com néven válhatott volna ismertté, ha van Der Meer idő előtt meg nem hal. Szabadalmai azonban továbbra is érvényesek, hiszen jogi értelemben a kereskedelmi forgalomba kerülés nem releváns. A jogdíjakat egyébként is 2004-ben a Rembrandt Social Media megvásárolta. Majd kevés híján 10 évet várt a megfelelő alkalomra, hogy pereljen. A követelés pedig nem más, mint a kizárólagos jogok élvezete egészen 2021-ig.

Fb kép.JPG

 A felhasználóbarát webes technológiák úttörőjeként is számon tarthatnánk, hisz a következőekben leírt szabadalmak jogcímén az összes szociális hálózat alapjának tekinthető. Habár a per kimondottan a facebook és az AddThis ellen irányul, a jogi képviselő Thomas Melsheimer (Fish & Richardson) nem zárta ki az alperesek listájának bővítését.

A szabadalmakat az U.S. Patent and Trademark Office adta meg. Az első, U.S. Patent No. 6,415,316 röviden összefoglalva: lehetővé teszi a felhasználónak, hogy egybegyűjtse személyes adatait, valamint harmadik féltől származó tartalmakat örökítsen meg. Majd időrendbe sorolva mindent megtalál a személyre szóló oldalon. Talán nem meglepő, hogy az összegyűjtött információkat az emberek egy kiválasztott csoportjával meg is lehet osztani. A második szabadalom, U.S. Patent No. 6,289,362 szintén napjainkban ismert közösségi oldalas opció, miszerint egyetlen kattintással a kívánt tartalmat át lehet vinni egy tetszőleges weboldalról a saját web naplóba. A böngészésnél talált érdekes tartalmak így nem vesznek el, bármikor gyorsan előkereshetőek.

A hasonlóság figyelemre méltó, azonban a facebook védelmére kelve, sosem állította, hogy az első lenne. Az eredeti megoldás az online napló megvalósítására ugyan nem a társaságé, de fb általi kivitelezés naponta több millió embert köt órákra a számítógépéhez. Ennek ellenére a bitorlási per elindítása indokoltnak tűnik. Állítólag a facebook tudott J.J.E. van Der Meer webes naplójáról, de ez nincs megerősítve. Mindenesetre a magas jogdíjak, éveken át tartható pereskedések elkerülése érdekében ajánlatos szabadalomkutatást végezni.

Paksi Julianna
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.

Forrás: www.spiegel.de, www.washingtontimes.com, www.bbc.co.uk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr715407423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása