Szabadalmi blog

Ipari kémkedéssel vádolja Washington Pekinget - míg mi tálcán kínáltuk titkainkat

2014. május 20. 12:29 - tobias_wutzli

 

Kölcsönösen vádolja egymást szellemi tulajdonuk lenyúlásával a két nagyhatalom. Mi nem vádolunk senkit, sőt eddig következmények nélkül maradt, hogy a magyar nép összes szabadalmi titka a magyar hivatal angol nyelvű honlapján hozzáférhetővé vált ipari kémek számára több mint egy évig.

ipari-kem-kep-fizetett.jpg


MTI/sg.hu forrásból értesültünk az incidensről. Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter leszögezte, hogy Washington nem fogja eltűrni az amerikai cégek ellen folytatott kémkedést. A vád szerint a kémkedés olyan amerikai nukleáris és a napenergia-hasznosító, valamint acélipari vállalatok ellen irányult, mint Westinghouse Electric, a SolarWorld, a U.S. Steel és az Alcoa. "A kínai kormány túl régóta igyekszik a kibernetikai hírszerzést arra felhasználni, hogy gazdasági előnyöket teremtsen az állami tulajdonban lévő ipara számára" - jelentette ki hétfőn az NBC televíziónak nyilatkozva James Comey, az FBI igazgatója. Ugyanakkor Peking korábban maga is arra panaszkodott, hogy a Pentagon kibernetikai parancsnoksága és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) támadásainak célpontjává vált. Snowden is vádolta az NSA-t európai ipari kémkedéssel.


Itt ugrik be a HVG hetilap és az Origó cikke, amelyben épp egy magyar találmány jogosultja, a Solar Farm Kft. panaszkodott amerikai versenytársára, aki hirtelen megváltoztatta fejlesztési irányát, és az általuk feltalált berendezéssel jelent meg az amerikai piacon. Történt ez abban az időszakban, amikor a Bendzsel Miklós vezette Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) kiszolgáltatta a magyar szabadalmi bejelentők üzleti titkait ipari kémeknek a hivatalos weblapján való hozzáférhetővé tétel útján. Az SZTNH információbiztonságáról az Index is beszámolt „Ilyen gagyi hiba a világon nincs” címmel.


Az eset azért is figyelemre méltó, mert amíg az amerikai igazságügyi tárca határozottan fellép az ipari kémkedés ellen, addig a magyar igazságügyi tárca az incidens kivizsgálását is az SZTNH-ra bízta, amelyről blogunk „Lúzernak nézték az államtitkárt - igazuk volt” címen számolt be. Az is figyelemre méltó párhuzam, hogy a magyar szabadalmi hivatal visszaélését nem a kémelhárítók tárták fel (ők Kágébélával voltak elfoglalva), hanem egy civil szervezet, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület. A saját magát vizsgáló SZTNH ezután - köszönet helyett - lejárató kampányt indított a civilek ellen, sőt feljelentést is tett. A háttérben egy olyan, nárcizmusnak nevezett személyiségzavar is húzódhat, amelyre Magyarországon nem szűrik a közigazgatás szereplőit. A fagyi azonban sokszor visszanyal. Az SZTNH feljelentése visszájára fordult. Nem csak ejtették a nyomozást, hanem immár nekik kell szembenézniük „hatóság félrevezetése” alapos gyanújával. És hamarosan az üzleti titkok hanyag kezelésével is.

Szabad Álom

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr366184610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

BigPi 2014.05.20. 12:51:01

Az utolsó mondatok igen örömteliek. Remélem pozitív végkifejlete lesz és jó "seggbe rakják" őket