Szabadalmi blog

Válságba jutott a magyar találmányok védelme

2015. április 03. 15:32 - pintz

Ötvenéves mélypontra zuhant a magyar szabadalmi bejelentések száma

szabadalom-1.PNG

Hazánkban a kreatív magyarok technológiai innovációs sikereit nem követi az innováció-védelem sikere. Kormányzati intézkedés nélkül fennáll a veszély, hogy a magyar fejlesztések védtelenek maradnak, az EU fejlesztési támogatások hatékonysága pedig csökken. 2014-ben a külföldi közvetlen bejelentésekkel együtt csupán 619 szabadalmi bejelentés született. Ez egyben 50 éves mélypont, amely a 2013-as 701 darabszámhoz mérten is jelentős csökkenést jelent. Ezt Bendzsel Miklós a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke a múlt évben még megpróbálta sikerként beállítani szokásos év eleji sajtótájékoztatóján. Idén elmaradt a sajtótájékoztató, a „pilóta” kommunikációs stábja feltehetőleg még keresi a „sikerszámokat”.

szabadalom-2.PNG

A magyar védelmi erő csökkenése a világtrenddel ellentétes irányú. A világban folyamatos, idén mintegy 10 %-ra becsült növekedés tapasztalható.

szabadalom-3.PNG

A magyar adatokhoz képest még Kínában is több mint tízszer annyi nemzeti szabadalmi bejelentés jut 1000 főre vonatkoztatva, pedig a kínai gondolkodás közepén nem a szabadalmak védelme áll. A csak ötször nagyobb Koreában 220.000 szabadalmi bejelentés áll szemben a mi 619-es darabszámunkkal. Elég végigtekinteni a magyar feltalálók hosszú névsorán és arcképcsarnokán ahhoz, hogy megállapítsuk, nem kreatívabb a koreai nép a magyarnál.

Úgy tűnik megbukott a Gyurcsány-Bendzsel modell, amely a világtrendtől eltérően a gazdasági tárca helyett az igazságügyi tárca felügyeletére bízta az innováció védelmét. Az innováció-védelemről az innováció leválasztása még 2007-ben történt, de nem éppen szakpolitikai erővonalak mellett. Demszky Gábor, akkori főpolgármester - vélhetőleg megszegve választási egyezségét - nem nevezte ki főpolgármester-helyettesnek Gy. Németh Erzsébetet. Az MSZP válaszként két intézményt, köztük a szabadalmi hivatalt, azonnal kihúzott az SZDSZ irányítású gazdasági tárca alól.

Nemzeti szabadalmak nélkül hiába fordítunk a K+F-re többet, hiába jön pénz az EU-ból, ha a fejlesztés gyümölcsét más is szüretelheti, akkor a pénz visszavándorol a profibb EU-s versenytársakhoz. Nem lehetünk naivak, külföldi versenytársaink gondolkodás nélkül lenyúlják nem védett találmányainkat. Mintha az EU adná a facsemetét, mi verítékünket és az értékes anyaföldet, szüretelni pedig bárki szüretelhet; és ezt nem az EU kényszeríti ránk, hanem információhiányunk áldozataivá válunk. A Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület (MSZTE) célja, hogy jobb híján civil összefogással csökkentse az információs-deficitet.

A hatósági ballépések és az információhiány mellett a pénzhiány is szerepet játszik a szabadalmi bejelentések csökkenő számában. Bejelentéskor ez elsősorban a magas szabadalmi ügyvivői munkadíjakban nyilvánul meg, később, a szabadalmak fenntartása során pedig a magyar hivatal fenntartási díjaiban.

szabadalom-4.PNG

Világszinten a szabadalmak átlagos fenntartási ideje 15 év, a mellékelt táblázat erre az időtartamra vonatkozik. Ezen belül az európai cégek rövidebb ideig (12 év), az ázsiai cégek hosszabb ideig tartják fenn szabadalmukat a lehetséges maximális 20 éven belül. Magyar vonatkozásban a táblázatban 1 EUR 300 Ft-os árfolyamon szerepel. Az országok többsége az első két évben nem szed fenntartási díjat. Magyarország ebben a tekintetben is a kisebbséghez tartozik, rajtunk kívül csupán 6 országban szednek díjat az első két évben, amikor jellemzően még el sem bírálták az oltalmat. Ausztriában például csak a 6. évtől kell fizetni. Igaz viszont, hogy ott a 20. év előtt, Németországhoz hasonlóan jelentősen megugrik az éves díj, így a teljes 20 évet tekintve e két ország vezet. Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy a magyar természetes személyek 50 % kedvezményt kapnak a fenntartási díjból, ha teljes egészében övék a szabadalom, azaz nem adták el egy cégnek. Tekintve, hogy a kumulált magyar díjak abszolút értékben is a legmagasabbnak tűnnek, nincs értelme GDP-vel arányos mutató kimunkálásának, mert az vélhetőleg szélsőséges kilengést mutatna. Ez a mutató azt jelezné ugyanis, hogy mit kap a szabadalom tulajdonosa a fenntartási díjért, azaz, hogy milyen piaci potenciálért fizeti a fenntartást. Úgy véljük, hogy a „rezsicsökkentésnek” e területre is érdemes lenne kiterjednie.

Az említett magas munkadíjak hátterében az áll, hogy egy jó szabadalmi bejelentés elkészítése időigényes, és magas szabadalmi ügyvivői hozzáadott értéket igényel. Egy rossz szabadalmi bejelentés viszont könnyen megkerülhető. Emiatt egy jó bejelentés kutatással, munkadíjjal, ÁFÁ-val megközelíti az egymillió forintot.

A fentiek miatt a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület civil-szakmai összefogással ingyenesen teszi lehetővé a magyar innováció védelmét a technológia transzferig.

A újonnan beindult SZEGÉNYEK SZABADALMA projekt célja, hogy a tőkeszegény start-up cégek, vállalkozók, egyetemi műhelyek is megvédhessék innovációjuk gyümölcsét. Így lehetővé válik, hogy egyetlen magyar fejlesztő találmánya se jusson ebek harmincadjára pusztán azért, mert nincs pénz a szakszerű védelemre. A szabadalmi bejelentést egy speciális szoftverre épülő, biztonságos webes alkalmazás állítja elő, amelyhez a hozzáférést - szponzora jóvoltából - ingyenesen nyújtja az egyesület. Ezután már kisebb kockázattal kereshet befektetőt a feltaláló, szabadalmi ügyvivőhöz pedig már csak a piaci, befektetői szűrön átesett találmányokkal érdemes fordulni „utócsiszolásért”.

Az MSZTE célja, hogy tudatos nemzeti összefogással visszaszerezzük méltó helyünket a kreatív nemzetek sorában.


a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület
www.mszte.com

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr767336420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.