Szabadalmi blog

Kell-e jogdíjat fizetnie Habonynak, ha kimondja, hogy rezsicsökkentés?

2015. április 20. 16:37 - B.Mat.

habony.jpg

Sajnos nem.

Pedig a kérdés egyáltalán nem irreleváns. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – hírhedten biztonságos – adatbázisának tanúsága szerint a egy tanácsadó iroda bejelentette a „REZSICSÖKKENTÉS” szómegjelölést különféle szolgáltatásokra.

Van egy jó hírünk azoknak, akik nem akarják, hogy valaki csak úgy kisajátíthassa ezt a gyönyörű kifejezést, ugyanis rendkívül valószínű, hogy a hivatal elutasítja a bejelentést. Persze ha maga Habony Árpád járt volna el személyesen az ügyben, akkor nem lennénk ennyire biztosak benne.

A védjegy ugyanis kizárólagos jogokat biztosít a tulajdonosának gazdasági tevékenysége körében, de cserébe komoly feltételeknek is meg kell felelnie. Egyik ilyen, hogy a védjegy nem lehet leíró jellegű. Egyszerűen megfogalmazva szék néven nem árusíthatunk széket, mivel akkor másoktól annak a lehetőségét is elvennénk, hogy megnevezzék saját terméküket. A REZSICSÖKKENTÉS is leíró jellegű szónak minősül, mivel szolgáltatások vonatkozásában egyértelműen utal arra, hogy annak célja a költségek csökkentése.

A leíró jellegen segíthet valamilyen grafikai elem bevitele a védjegybe.

Példa:

eljenek_rezsicsokkentoink.jpg

http://fn.hir24.hu

Sajnos azonban egy ilyen bejelentést is elutasítana a hivatal, mivel a védjegy nem sértheti senki képmáshoz fűződő jogát.

Jó példa:

rezsicsokkentes.jpg

http://humoroskepek.hu/humoros-kep/7127/rezsicsokkentes.html

Volt egy korábbi „REZSI M CSÖKKENTÉS” névvel futó bejelentés pénzügyi szolgáltatások kapcsán, de itt is megszűnt eljárásról számol be az adatbázis. Valószínűleg itt is elutasították a bejelentést, leíró jellegre hivatkozva.

rezsimcsokkentes.jpg

Ebből az érdekes epizódból is látszik, hogy nem lehet ész nélkül beleugrani ilyen dolgokba. Hiába van világmegváltó ötlet, ilyen esetben feltétlen keressünk tapasztalt szabadalmi ügyvivőt. Amellett, hogy a bejelentő biztosan bukja a 75 000-es hivatali díjat, dörzsölt ügyvédje valószínűleg le fogja húzni még egy-két körben a hivatali szakasz után következő bírósági perben. Ha el akarod kerülni, hogy te vagy vállalkozásod hasonlót bukjon, mindenféleképp érdemes elolvasni a Védjeggyel a csúcsra c. könyvet.

Zárójelben jegyeznénk meg, hogy igencsak elkellene már egy rezsicsökkentés a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának hivatali díjait illetően, hiszen azok európai viszonylatban is rendkívül magasak, ennek pedig meglátásunk szerint köze van ahhoz, hogy ötvenéves mélypontra zuhant a magyar szabadalmi bejelentések száma.

Végezetül talpalávalónak erre a gyönyörű tavaszi napra küldenénk DJ Államérdek Rezsi című zseniális mixét mindenkinek, aki szabadon szeretné használni a rezsicsökkentés szót, és mindenkinek, aki szereti (a mixet és a csökkentést is).

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr617383774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ubu1 2015.04.21. 16:08:37

Nem biztos, hogy érdemes csökkenteni az eljárási díjakat, amíg sok okos honfitársunk ilyen árak mellett is örökmozgó szabadalmak bejelentésével bombázza az SZTNH-t.
Sőt: Egyszer volt szerencsém messze vidéken (egy magyar mezőváros) innovációs kiállításon részt venni. Annyi idiótát még nem láttam egy rakáson. Ha ezek mind rászabadulnánk az ötleteikkel az intézményre, az felérne egy DoS támadással.

Márolyj 2015.04.22. 09:56:14

@ubu1: Amire gondolsz szerintem az a DDOS támadás. Amúgy szerintem a gyökereket nem a magas hivatali díjakkal kéne szűrni, mert az a normális bejelentéseket is hátráltatja. Egy tapasztalt elbíráló alapból rögtön látja, ha valami örökmozgó, túl sok munka nincs az üggyel.

ubu1 2015.04.22. 14:31:09

@Márolyj: Ja, igazad van, DDOS... Csak attól tartok, hogy akkor is indokolni kell az elutasítást, ha első ránézésre látszik, hogy hülyeség az egész.
süti beállítások módosítása