Szabadalmi blog

Vissza a jövőbe - lenyúlt találmányok

2015. október 20. 15:33 - pintz

date-back-to-the_future.jpg

Idén már a csapból is a „Vissza a jövőbe 2” című film folyik, melyben Marty McFly és Dr. Brown 2015. október 21-ei napon érkeznek meg a jövőbe, hozzánk (na jó, földrajzilag kicsit arrébb). A film kétségbe vonhatatlan zsenialitását nem jelen cikkünkben fogjuk megtárgyalni, inkább nézzük, milyen találmányokról hitték 1989-ben, hogy ma már a mindennapjaink részeit fogják képezni. Repülő autókról még nem hallani, viszont számos, a filmben szereplő eszköz megvalósulni látszik. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsoroljuk azokat, amik már valóra váltak, sőt, esetleg szabadalmaztatásuk is folyamatban van.  hoverboard-deszka-szabadalom-patent.png

Az egyik legismertebb filmbeli találmányra, a légdeszkára csak néhány mondat erejéig térnénk ki, hiszen megjelenésének nagy visszhangja volt, blogunk is megemlékezett róla (itt és itt). Az eredeti, benyújtott szabadalmi leírást is megkerestük, itt érhetitek el. Kereskedelmi forgalomban ugyan még nem kapható, de egyre több cég fejleszt ilyet, tökéletesíti az eszközt. A képen a Lexus által készített változat látható, leírása ezen a linken érhető ellexus-hoverboard-ft-582x327.jpg

Ugyancsak emlékezetes maradt a filmből az önmagát bekötni képes Nike cipő, hivatalos nevén Nike MAG (a magnetic szóból eredően). Ennek hagyományos cipőfűzős változatát korlátozott számban (1500 pár) 2011-ben dobták piacra, míg az automatikus verzióját 2015-re ígérik. A Nike szabadalmat is kapott a megoldásra, a bejelentési dokumentációt (képekkel, igénypontokkal) megkerestük, itt található. A kizárólagos hasznosítás jogát Amerikában, Japánban, Kínában és Európában igényelték, de Európában még vizsgálat alatt áll.nike_patent.png

A cipő aktuális megjelenéséről egyelőre sajnos nincs hír. Mit fejlesztenek rajta 26 éven át, ha már a filmben is szerepelt? - kérdezhetnénk. Ám a forgatás során nem automatikusan fűződő cipőt használtak, hanem többek között filmes trükkökre bízták ennek megvalósítását. A varrás nélküli edzőcipő eladásra szánt verziójának fejlesztését végülis 2005-ben kezdték el. A fanatikusoknak köszönhetően, akik már régóta várták a megjelenést, a 2011-es ebay-en lezajlott aukció során összesen 5,7 millió $ gyűlt össze. Tudjuk, hogy mindennaposak a filmekben szereplő reklámok, azonban ez a cipő az első példa arra, hogy egy film kedvéért egy teljesen új edzőcipőt terveztek. (Ezután viszont a Nike látta el a Batman című filmet is egy szuperhős hétköznapi kihívásaihoz megfelelő lábbelivel.) A Nike azért is jól járt ezzel a reklámmal, mert még a forgatókönyvbe is beleszólhattak, többek között a ”Power laces!” felkiáltás is a MAG megalkotójától, Tinker Hatfield-től származik. (Az érdekes infók forrása itt található.)nike.jpg

Ilyen, automatikus fűzős cipőből több hasonló szabadalmi bejelentést is találtunk az adatbázisokban: 1998-ban ilyet, 2002-ben ilyet, 2005-ben ilyet nyújtottak be az Egyesült Államokban, ráadásként pedig itt 2013-as egy kínai szabadalmi bejelentés. Apró érdekesség, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal pont ezekre való tekintettel nem adta még meg az oltalmat. cipo-szabadalom-2015.png

Szintén megvalósulni látszik a mozgó szemetes ötlete; név szerint Minoru Kurata (japán) fejleszti a hasznos tárgyat. Az érzékelővel rendelkező szemetes a Japan Media Arts Festival-on nyert díjat, boltokban azonban ez sem kapható. Működéséről, programozásáról szól e videó. Szerencsére a feltalálónak volt annyi esze, hogy találmányát bejelentse, és szabadalmi oltalmat igényeljen rá, bár jóval később tette ezt meg, minthogy ötletét közzétette volna például a youtube-on. A közzétett szabadalmi leírását irodánk lekutatta, itt olvasható, bár a legnagyobb része japánul van. Az oltalmat Japánban igényelte, tehát máshol szabadon felhasználható. A szabadalmi oltalmat azonban még nem kapta meg, lehet, hogy nem is fogja, ha ugyanazt írta csak le, mint amit már a videójában elmondott. Ebben az esetben ugyanis nem teljesül a szabadalmazhatóság egyik feltétele, miszerint a megoldásnak újnak kell lennie. Sajnos ebben az esetben a saját, túl korán nyilvánosságra hozott találmánya lehet újdonságrontó, és akadályozhatja meg a későbbi szabadalom megszerzését. Sok hasonló nehézsége lehet egy feltalálónak, mikor belép a szabadalmak útvesztőjébe. Többek között e blogunk is azért jött létre, hogy a szellemi alkotások (legyen az márka, találmány, formatervezett tárgy) védelmével kapcsolatban információkkal, érdekességekkel szolgáljunk az érdeklődőknek. Szakértőink szívesen válaszolnak bármilyen szabadalmi, védjegy, vagy egyéb iparjogvédelmi témakörrel kapcsolatos kérdésre, elérhetőségeink egyikén.smart-trashbox.jpgkuka.png

A filmet visszanézve úgy tűnik, hogy forgatókönyvíróinak képzelete merészebb, mintsem hogy azzal világunk fejlődési üteme lépést tudna tartani. Igaz, ez valószínűleg minden, a jövőben játszódó film esetén így történik. :) hilldale2015-6.jpg

Pintz Zsófia
Pintz és Társai Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
www.szabadalmi.hu

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr238006373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fsanyi 2015.10.21. 11:40:08

és az időgépet mikor találják fel?

indiguz 2015.10.21. 11:44:26

@Fsanyi: teljesen mindegy, mert ha feltalálták, akkor bárhova lehet utazni az időben

szandokan565 2015.10.21. 11:50:13

nagyon birtam ezeket a filmeket!
az igaz, hogy Christopher Loydnak magyar felmenoi vannak??

hgk77 2015.10.21. 11:54:46

@szandokan565: tuti nem
összekevered Einsteinnel (hasonlítanak), neki volt magyar valamelyik nagyszülője asszem

zkalman78 2015.10.21. 11:57:15

én azt várom hogy mikor fognak így öltözni az emberek!!
www.chicago-movieoke.com/wp-content/uploads/2014/12/griff.jpg

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.21. 12:26:32

Pár éve találtam a sufniban régi Galaktikákat a 70-es évekből. Az egyikben azzal foglalkoztak, hogy milyen lesz a világ 2000-ben. Érdekes, hogy valamiért mindenkinek az volt a kényszerképzete, hogy majd mindenki valamilyen repülőeszközzel fog közlekedni. Álmában sem gondolta volna senki akoriban, hogy majd az amerikai haderő atombunkerei között kiépített kommunikációs hálózat polgári életbe való átültetése fogja meghetározni a következő évszázadot..

Mérnork 2015.10.21. 14:24:37

@A megvalósult amerikai ólom..: és ebből levonható a következtetés, hogy mi is hiába próbáljuk megjósolni, hogy mi lesz 50 év múlva, mivel a jelen korlátai miatt erre képtelenek vagyunk, hiába hiszünk mást.
süti beállítások módosítása