Szabadalmi blog

Trump védjeggyel jutott a csúcsra

2016. november 09. 15:08 - pintz

Sokan a BREXIT-referendum eredményéhez hasonló megdöbbenéssel fogadták a hírt, hogy Donald J. Trumpot választották az Egyesült Államok 45. elnökévé. Azt, hogy ennek sírás vagy nevetés lesz a vége, nem tisztünk eldönteni, az viszont biztos, hogy a sokakat megmozgatott a "Make America Great Again" szlogen, amely - nagyon helyes módon - Trumpék neve alatt védjegyoltalom alatt áll. Emellett Trump nevéhez sok egyéb bejelentés is kötődik.

trump-make-america-great-again.jpg

A South Park című szatirikus rajzfilmsorozat által Gennyes Tusként (az eredeti angolban kicsit más jelentéssel bíró Giant Douche, azaz óriási f*szkalap / idióta) és Redvás Szendvicsként (az eredetiben Turd Sandwich, azaz sz*ros szendvics) ábrázolt jelöltek párharcából ezúttal előbbi került ki győztesen, amihez ezúttal is gratulálunk. Trump sorozatos médiaszerepléseit figyelve pedig arra a következtetésre juthatunk, hogy nagyon ő illetve kampánystábja nagyon is tisztában van két dologgal:

  • a negatív reklám is reklám
  • a szellemi tulajdon védelme elengedhetetlen a sikerhez 

A DONALD J. TRUMP FOR PRESIDENT, INC. ugyanis a sokakat megmozgató Make America Great Again szlogenre két regisztrált védjeggyel is rendelkezik. Ráadásul az egyik bejelentést igen előrelátó módon már 2012 végén beadták leginkább politikához kötődő szolgáltatásokra vonatkozóan, majd később 2015-ben újabb bejelentést tettek, ezúttal már a marketingre helyezve a hangsúlyt: az árujegyzékben helyet kaptak különböző reklámanyagok, plakátok, kitűzők, mindenféle ruhadarabok, netes szolgáltatások, online blogok stb. - nagyjából elmondható, hogy minden fontosabb területen levédték, a legfőbb riválisoknak tehát új szlogent kellett keresniük, vagy szembenézniük egy védjegybitorlási perrel. Az előbbi mellett döntöttek - nagyon helyesen. A pártatlanság kedvéért hozzátesszük, hogy a “Hillary for America” szlogent pedig Clintonék nyújtották be védjegybejelentésként - a megadása viszont még várat magára. Bár lehet, hogy az új fejlemények tükrében már nem fognak hozzá foggal-körömmel ragaszkodni.

De ki is az USA új elnöke?

donald-ivanka-trump.jpgDonald J. Trump 1946-ban született New Yorkban. Apai nagyapja Németországból vándorolt ki Amerikába még a XIX. század végén. Nevének jelentése: adu. Édesanyja skót. Szőke haját fodrászának köszönheti. Öten voltak testvérek, neki is öt gyermeke van. Számos iskolát járt ki, tanult közgazdaságtant és apja cégénél az ingatlanos szakmát tanulta ki. Bizonyára ügyes volt, mert 20 éve az Empire State Building 50 %-os tulajdonrészét is megszerezte. Cégét aztán The Trump Organization névre keresztelte át, egyes gyermekei e cég alelnöki posztjait is betöltik (az elnök természetesen még ő). A Forbes magazin szerint az USA 156. leggazdagabb embere. Ingatlanos múltja miatt vélhetőleg nem lesz szüksége külön gázszerelőre, de kaszinóra sem, mert abból is van neki néhány. Trumpnak három csinos felesége is volt, illetve van. Az első felesége cseh modell, a második egy amerikai színésznő, TV-s személyiség, a harmadik, jelenlegi pedig egy szlovén modell. A gyermekek aránya: 3-1-1. Bár ő presbiteriánus vallású, egyik lánya a zsidó vallást vette fel házassága előtt. Trump így többször is büszkélkedett zsidó unokájával.

A jog felé kanyarodva Trumpnak az elmúlt 30 évben számtalan jogi ügye volt, mintegy 3500 per kötődik hozzá, illetve vállalkozásához. Ezek főleg kaszinóival (annak versenytársaival) illetve ingatlanaival voltak kapcsolatosak, de meglehetősen érdekes ügyeket is találunk, amelyekből leszűrhetjük, hogy igen bizony Trump nem fél jogi eszközökhöz nyúlni: volt, hogy az ügyvédjei megpróbáltak leállítani egy kolorádói bicikliversenyt csak azért, mert Tour de Rump-nak nevezték el. Vagy amikor megpróbált megtorpedóztatni számos szépségversenyt a Miss Universe védjegyjogaira hivatkozva. Legutóbb az elhunyt Thai király szabadalmáról írt blogunk, Trump szabadalmi aktivitásáról viszont nem tudunk beszámolni, főleg azért, mert nem volt ilyen, ellenben számos védjegy kötődik nevéhez. Most már úgyis költözni fog, de azért eláruljuk, hogy a védjegyadatbázisok szerint Donald Trump a Fifth Avenue 725-ben lakik New Yorkban.

A Névadó.hu lapon ellenőrizve a nevet, megállapíthatjuk, hogy két magyar cég is viseli nevét (sok közük persze nincs az igazihoz), illetve a legtöbb domain már foglalt. Jó hír a brókereknek, hogy a névellenőrző lap szerint a trump.co és a trump.biz domainek még szabadok. A trump.com természetesen Trump holding szervezetéé.

Trump™ - a név kötelez

forrest-trump.jpgA Trump névhez kötődő védjegyek után kutatva igazi kincsesbányának az amerikai védjegyadatbázis bizonyul, ahol 553 védjegy kötődik a Trump névhez. Meglepő, hogy több védjegybejelentését utasította el a hivatal, kereskedelmi tevékenységre alkalmatlannak minősítve azt. Még 10 éve jutott például e sorsra a YOU'RE FIRED! DONALD J. TRUMP védjegybejelentés. A bejelentés szerint párnákat, játékokat, alkoholt akartak ilyen néven piacra dobni. A bejelentést azonban elkaszálták. Órákra Trump a DJT védjegyet találta ki. Ezt viszont azért utasította el a szigorú hivatal, mert nem nyújtottak be használati igazolást. Az USA-ban ugyanis a védjegy használatát is igazolni kell már bejelentéskor. Ez alól vannak kivételek, de ezeket a trükköket csak profi védjegyirodák ismerik, és bármily meglepő, de Trump jogászai nem tartoztak ezek közé. Ehhez ugyanis nemzetközi gyakorlatra lett volna szükség, amelyhez épp az amerikai ügyvédek értenek kevésbé, ugyanis ügyfeleik számára olyan nagy az USA piac, hogy nem szorulnak nemzetközi utak igénybevételére, és az ebből fakadó előnyök feltérképezésére.

trumpicana.jpgTrump nevével a választások előtt sokan viccelődtek. Még februári bejelentés volt a TZH Enterprises LLC részéről például a TRUMPOCALYPSE, amelyet azóta már elkaszáltak. A hasonló védjegybejelentések viszont az elmúlt pár hónapban szaporodtak fel. Friss bejelentés például a TRUMP FOR PRESIDENT - TRUMP FOR PRISONER. A név olvastán nem lepődünk meg azon, hogy nem Donald Trump az ötletgazda, hanem egy Samuel Borries nevű személy.

Ugyancsak elbírálatlan még a TRUMPUBLICAN és a PTSD: POST TRUMP STRESS DISORDER védjegy. Ez utóbbit matricákra akarják levédeni, természetesen nem Trumpék. A PUMP for TRUMP, a STUMP for TRUMP (csikk) DUMP TRUMP (szeméthalom, szarkupac) és  NO TRUMP CHUMP (tuskó) friss védjegybejelentések sem a Trump holdingtól származnak.

trump-toilet-paper.jpgA fenti védjegyek elbírálása még folyamatban van, de megjegyezzük, hogy - ellentétben a magyar joggal - az USA-ban pusztán személynevekre sem adnak oltalmat, és az ún. relatív védjegy elutasítási okokat is megvizsgálják. Így nem kaphat oltalmat például a HAMILTON PHARMACEUTICALS márkanév sem. Az európai és magyar védjegyek oltalmáról és a névadásról közérthetően a Védjeggyel a csúcsra c. könyvben olvashat. Magyarországon megadnák az ilyen jellegű védjegyeket, de csak azért, mert hivatalból nem vizsgálják a relatív, csak a közérdekű védjegykizáró okokat. Azok a politikusok vagy más szereplők, akiket a védjegy sért, felléphetnek a védjegy ellen. A védjegy megadása előtt egy egyszerűbb eljárással lehet felszólalni a megadás ellen. Ha már megadták a védjegyet, akkor utólag töröltethető a védjegy. Mindkét eljáráshoz védjegyszakembert tanácsos igénybe venni. Különösen startup cégek számára fontos, hogy ismerjék a védjegyek adta piaci versenyelőnyöket, illetve a névadás rejtelmeit. Egy jó védjegybejelentés ugyanis olcsó, ugyanakkor egy rossz márkanév későbbi átpozícionálása 10 millióknál kezdődik. Ezért is vannak már olyan előadások, amelyek felkészítik a start up cégeket innovációjuk helyes védelmére.

További érdekességek az innovációvédelem világából:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr811944853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.