Szabadalmi blog

Ujj-szabadalom az Apple háza táján

2011. október 26. 16:47 - vviv

Az Apple mindig nagyon öntudatosan foglalkozott a szabadalmaival, s gyakran lépett fel a jog eszközével vélt vagy valós sérelmei kapcsán. Most azonban egy különösen érdekes szabadalmat sikerült elnyernie, melyet nem csak az Apple készülékei alkalmaznak, hanem lényegében minden érintőképernyős telefon. A címben is szereplő ujj-szabadalom tehát azt jelenti, hogy az IT óriás egy tipikus ujj mozdulatot védetett le. 

Valójában az érintőképernyős telefonok billentyűzetének feloldására szolgáló mozdulatsorról van szó. A régebbi típusú, gombos telefonoknál a képernyő zárolása nem okozott akkora problémát, mint a mára elterjedt érintőképernyős telefonoknál. Utóbbiaknál ugyanis bármi, ami a telefonhoz hozzáér, képes lehetne akár hívás indítására, vagy egy alkalmazás elindítására is. Erre fejlesztette ki tehát az Apple saját okostelefonjainál (iPhone) és hasonló gadget-jeinél (iPod) használt megoldását. Ennek lényege, hogy a telefont egy, a képernyőn megjelenő csúszkával lehet kinyitni, mégpedig úgy, hogy azt egy határozott mozdulattal a képernyőn megjelenő sáv egyik végéből a másikba húzzuk. Így tehát aktiválhatjuk a képernyőt, mely a lezárás után ismét teljesen érzéketlen állapotba kerül, s ezután is csak a fent ismertetett mozdulattal ébreszthető fel újra.

 

Ezt a technikát talán épp egyszerűsége és nagyszerűsége miatt mára a legtöbb érintőképernyős telefonokkal vagy táblagépekkel foglalkozó cég átvette. Éppen ezért jelenthet majd számukra fejtörést az, hogy az Apple ezen ujj-mozdulatra és képernyő-feloldási megoldásra kérvényezett szabadalmi oltalmat, melyet a napokban az amerikai szabadalmi hivatal meg is adott neki. 

A konkurens gyártók ez idáig nem reagáltak a hírre és azt sem lehet még megjósolni, hogy az Apple mikor és hogyan kíván majd élni szabadalmi jogával, vagyis tervez-e fellépést a technológiáját immár jogtalanul használókkal szemben. 

 

Forrás: index.hu

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr893331708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.