Szabadalmi blog

STOP-táblát a génszabadalmak elé!

2013. december 05. 14:57 - pintz

kép5.jpgHosszadalmas és bonyolult jogi/ erkölcsi vita végére tett pontot az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (U.S. Supreme Court) 2013. június 13-án. A jogvita hátterében az emberi gének szabadalmazhatósága állt. Nehéz és összetett kérdéskör ez, melyben végső soron arra kell választ találni, hogy hol húzható meg az „emberi találmányok” határa.

Abban már korábban született konszenzus, hogy egy gén, amely természetes módon alakul ki az emberi szervezetben, nem minősül újdonságnak, nem kapcsolódik hozzá feltalálói tevékenység. Egységes az álláspont a tekintetben is, hogy a mesterségesen létrehozott, vagyis szintetikus gén szabadalommal védhető. Más kérdés, hogy a génállományból történő mesterséges eltávolítás, leválasztás feltalálói lépésnek tekinthető-e. Erre kerestek választ az ügyben eljárt bíróságok is.kép8.jpg

Az újdonságot jelentő döntés egy évek óta elhúzódó perben született, amelyet az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (American Civil Liberties Union) és a szövetségi Szabadalmi Alapítvány (Public Patent Foundation) indított a Myriad Genetics nevű biotechnológiai cég ellen, számos egészségügyi és orvosi egyesület, kutató, genetikus és páciens, sőt, a DNS kettős spirálját 1953-ban felfedező James Watson támogatását is maga mögött tudva.

A Myriad olyan, BRCA1 és BRCA2 néven ismert emberi géneket szabadalmaztatott, amelyek az örökletes emlő- valamint petefészekrákkal kapcsolatos kutatásban játszanak jelentős szerepet. Az említett gének mutációja ugyanis erőteljesen növeli a rák kialakulási kockázatát, amelynek kiszűrésével a későbbi megbetegedés hatékonyabban előzhető meg, illetve a kialakult betegség is könnyebben diagnosztizálható.

kép1.jpgA jogi/ erkölcsi konfliktus abban gyökerezik, hogy a szabadalmi oltalommal a cég kvázi monopóliumot szerzett a fenti génekkel végzett kutatásra és vizsgálatokra, vagyis meghatározhatta a „találmány” felhasználásának, hasznosításának követelményeit és anyagi feltételeit. Ennek egyik következménye, hogy a diagnózisra váró betegek kivizsgálási költségei drasztikusan megnőttek (egy 100 dollárba kerülő tesztért 3000 (!) dollárt is kérhetett a Myriad), elzárva sokakat a genetikai vizsgálat igénybevételének lehetőségétől, s ezzel attól, hogy idejében tudomást szerezzenek a betegségükről, vagy annak esetleges kialakulási kockázatairól.

kép4.jpgA Myriad azzal érvelt, hogy a szabadalom a kutatási munkájának méltán kiérdemelt elismerése. Az alperes és a biotechnológiai ipar hivatkozott arra is, hogy a felperes keresetének helyt adó ítélet sokmilliárd dollárnyi befektetést riaszthat el a kutatástól, fejlesztéstől.

Az ACLU és a PUBPAT a betegek jogainak védelmében érvelt. A felperesek a jogi indokolásukban az USA Szabadalmi Törvényének 101.§-ra hivatkoztak, amely szerint szabadalmi oltalmat csak olyan új és alkalmazható eljárás, készülék, gyártmány, anyag vagy fejlesztés szerezhet, amelynek létrehozása, felfedezése feltalálói tevékenységen alapul. A természetben előforduló gén ezek alapján, pusztán annál a ténynél fogva, hogy azt leválasztották a génállományról, esetleg azzal kapcsolatos új tudományos megállapításra jutottak, nem szabadalmazható. Ezzel az állásponttal azonosult a bíróság is. 

Mindezek után a Legfelsőbb Bíróság a szövetségi Bíróságéhoz hasonló döntést hozott a fellebbviteli eljárás során: ellenszavazat nélkül kimondta, hogy a kérdéses szabadalmak érvénytelenek, mivel feltalálói tevékenység nem áll mögöttük.

kép2.jpgAmint látjuk, a döntés nem jelenti a gének szabadalmazhatóságának teljes korlátozását, s kutatói szemmel nézve talán továbbra sem nyújt elég egyértelmű iránymutatást. Az amerikai precedens alapú jogrendszerben egyébként is várható, hogy az ehhez hasonló ügyek a bíróságok későbbi jogértelmezésének fényében fognak eldőlni.

Somogyi Dóra
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
www.szabadalmi.hu

Források:

DOMOKOS KLARISSZA: Gének szabadalmazhatósága. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle: 2013. október

http://www.aclu.org/free-speech-technology-and-liberty-womens-rights/association-molecular-pathology-v-myriad-genetics

http://www.jogiforum.hu/hirek/29437

http://hvg.hu/vilag/20130415_Emberigenszabadalmakrol_dont_az_amerikai 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr265635753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.