Szabadalmi blog

A Starbucks rendesen feladta a leckét adókerülésben

2014. június 20. 16:17 - pintz

 

Starbucks_logo.pngMár nem túl meglepő arról hallani, hogy a legnagyobb multik az adótörvények hézagjait kihasználva dollármilliókat spórolnak meg maguknak. Az ember egy ilyen hírre igazából már a füle botját sem mozdítja. Mi azért jelentkezünk egy újabb legális adócsalós történettel, mert van, aki – a kávéján túl – ezt is mesterien csinálja: a Starbucks.


Melyik hézag az a hézag?

A Starbucks bizony a szellemi tulajdon adta lehetőségeket használja ki - messzemenően. Minden termékét ugyanis levédjegyezteti, amely után aztán a tengeren inneni leányvállalatokkal licencdíjat fizettet. A licencdíjként Amerikába „hazajátszott” összeg után természetesen nem adóznak az itteni leányvállalatok – míg az otthoni anyavállalat azt költségként le tudja írni. Ügyes, de ez még mindig csak gyerekjáték. Jöjjön a nagy durranás!

Az amerikai társasági adó (a profit 39%-a) elől sok cég próbál menekülni. A Starbucks saját kis menedékét Hollandiában lelete, ahol a szellemi tulajdonból származó bevételek után csak minimális adót kell fizetni. Vagyis, miután minden termékét védjegyként bejelenti, az azok után befolyó bevételt is majdnem teljes egészében megtarthatja.

Ez a történet azt mutatja, hogy bizony sok haszon hajtható a szellemi tulajdonból, melynek két legalapvetőbb megnyilvánulási formája a szabadalom és a védjegy. Mindkettő jogi oltalmat élvez. A szabadalmakról és a védjegyekről sok érdekességet tudhat meg Pintz György: Találd fel magad! és Védjeggyel a csúcsra! című könyveiből.

tumblr_lxuebhmABq1rn1x32o1_500.jpgForrás: Starbucks-lovers 

Na de hogyan kerül a Starbucks Hollandiába?

Az kávékirály szerint Amszterdamban működik a vállalat európai vezetősége, habár maga Michelle Gass, a Starbucks európai elnöke Londonban tevékenykedik. Az nem teljesen világos, hogy hova tűnik az a pénz, ami a hollandiai szekcióban landol. Az európai központnak 2011-ben 73 millió euró bevétele volt, amelyből állításuk szerint összesen 507,000 euró nyereségük származott. Állítólag az épületek bérlése és a dolgozók kifizetése viszi el a haszon nagyját. Amszterdamban azonban csupán 97 alkalmazott dolgozik…

A Starbucks tehát feladta a leckét adókerülésben! De azért nem árt elgondolkozni, mielőtt követnénk a példát.

Az EU eléggé berágott

Az Európai Bizottság egyszerre három vizsgálatot indított globális cégek, az Apple, a Ford, valamint a Starbucks ellen. Mindezzel azt kívánja kideríteni, hogy az adóparadicsomként működő Írország, Hollandia és Luxemburg – ahova e cégek pár százalékos társasági adót fizetnek – megsértik-e az EU állami támogatásokat érintő elveit.

Az állami támogatásokat ugyanis szigorúan szabályozza az EU. A jelenleg érvényben levő szabályok szerint a nemzeti hatóságok nem hozhatnak olyan intézkedéseket, amellyel kevesebb adó fizetését teszik lehetővé cégek számára, ha adott vállalat hazájában az adókulcsot nem diszkriminatív módon szabták meg.  


Orbán Emese
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda
www.szabadalmi.hu

 

Forrás: Reuters

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr106389861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.06.21. 11:33:49

Az összes multinacionális vállalat alkalmazza ezt a technikát

2014.06.21. 11:39:08

Egyszeru lenne ezt megszüntetni, ha a leányvállalat többségi tulajdonosa az anyavállalat, akkor közösen rendelkeznek a szabadalmakkal azaz nem szamlazhatnak egymas között.

OkoskaTo:rp 2014.06.21. 21:45:11

Hmm, vajon mi lehet az a tiltott szó, amiért nem engedi el a hozzászólásomat?

Fekete Pestis 2014.06.22. 09:37:09

Miután a Starbucks a holland adóhivatallal kötött titkos alkuját kénytelen volt nyilvánosságra hozni,

www.ftm.nl/exclusive/starbucks-loog-over-nederlandse-belastingdeal/

úgy döntött, hogy mégis elhagyja NL-t és a központját Londonba viszi.

www.ftm.nl/starbucks-vertrekt-uit-nederland/

Egyéb:

www.ftm.nl/?s=starbucks

Fekete Pestis 2014.06.22. 09:38:49

Ja igen : a részben holland állami tulajdonban lévö Holland vasutak meg Írországban csalja az adót ( kb 81 millió EUR-t), úgy hogy egy ír leányvállaltán keresztül lízingeli az NL-ben futó vasuti kocsikat.
süti beállítások módosítása