Szabadalmi blog

KANYE WEST, A HAL

2014. augusztus 19. 17:02 - pintz

avagy  a kriptopénz beszél

 kanyeweststronger.jpg

A saját szerzői ill. szellemi tulajdoni jogaira nagyon kényes Kanye West beperelt egy céget, amelyik Coinye West néven pénzhelyettesítő érmeket bocsátott ki, akár a Bitcoin.

Tavaly viszont az amerikai rapper felhasználta az Omega „Gyöngyhajú lány” c. számának refrénjét, magyarul lenyúlta. Nem ez volt az első eset,  már 2010-ben is plágiummal vádolta egy amerikai szerző.

Mi akadt a torkán a rappernek most?

Egy 2013 végén indult weblap COINYE vagy COYE néven kínálta az ún. kriptopénzt annak ellenére, hogy szinte azonnal fenyegető levelet kaptak West ügyvédjétől a jogellenes cselekedet abbahagyására. Idén januárban pedig indult meg a „pénz” forgalmazása is. Mióta a Bitcoin pályára lépett 2009-ben, már 150 digitális pénzeszköz „forgalomba” hozására tettek kísérletet szerte a világon.

A hal alakjában könnyű felismerni Westet már a szinte hozzánőtt, redőnyszerű szemüvegről is:

Coin.png

 

A Kanye West védjegy bitorlása hatalmas üzleti nyereséget hozhat, hisz cége a 41. áruosztályon felül /zene, szórakoztatás/ a 25-ben is, azaz a ruházatban is nagy forgalmat bonyolít. Több mint 10 millió követője van a Twitteren, és feleségével, Kim Kardashiannal előkelő helyen állnak a Világon A Legtöbbet Emlegetett Házaspár” versenyében.

A védjegyfigyelést mindenkinek „magának” kell megoldania: ennek gyakorlati megvalósítása csak speciális szoftverrel lehetséges, hisz senki nem böngészi az egyes védjegyhatóságok közlönyeit. A Develospy segítségével például megelőzheti az újrafeltalálást, megismerheti a piacvezetők fejlesztési irányait, a Magyarországon nem védett fejlesztéseket szabadon felhasználhatja, és mindezt akár két villamosjegy áráért.

Happy end?

A 2014.július 23-án New Yorkban iktatott bírósági egyezségben az alperesek vállalták, hogy többet nem élnek vissza semmilyen formában az illusztris személy jogaival, miután a bitorlás nemcsak anyagi kártérítéssel jár, a fogyasztókra, a társadalomra veszélyes bitorlás akár büntetőjogi következményeket is vonhat maga után - olvashatjuk a védjegyportál.hu-n.

De, ajvé, a coinyethecoin.com –ot „ismeretlenek” működtetik tovább: saját bevallásuk szerint már több mint 94 milliárd Coye került forgalomba.

Viola Zoltán
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda
http://szabadalmi.hu/elerhetosegunk/

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr146616651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.20. 14:50:23

Ez a barom azt a nevet adta a kisfiának, hogy "Észak-nyugat".

Bármit kinézek belőle :)))
süti beállítások módosítása