Szabadalmi blog

Forma 1: Egy verseny mind felett

2014. október 14. 17:05 - tobias_wutzli

A Forma 1 világában minden a gyorsaságról szól. Gyors kocsik, nagy tempó, kerékcsere, tankolás, másodpercek alatt. Sietni muszáj, minden másodperc döntő lehet.

Nincs ez másképp a fejlesztésekkel sem. A fejlesztésekre áldozott pénz azonban könnyen a másik csapatot segítheti. A napokban készült egy interjú  a Williams-csapat vezető jogászával, Christian Bedforddal, aki rávilágított a Forma 1 berkein belül a szellemi tulajdon védelmének hiányosságaira: „hiába jössz elő egy fantasztikus megoldással, mert amint kirakod az autót a pályára, egy másik csapat villámgyorsan lemásolhatja azt”. Ez arra indíttatta a csapatokat, hogy lehetőleg titokban tartsák találmányaikat, ami igen nehéz, hiszen az autók pár hetente tényleg kikerülnek a pályára.

 F1design.jpg

A szabályok módosulnak 

A 2014-es szezont megelőzően jelentős módosítások történtek a szabályozásban, melyek az autók motorjára is vonatkoznak. A szabályok változásai azonban szintén okozhatnak nehézséget, amit így kommentáltak: „Előjössz egy remek ötlettel, és később a szabályok megváltoznak. Felmerül tehát a kérdés: minek szabadalmaztassunk és költsünk rá pénzt, ha jövőre úgy sem tudjuk alkalmazni?”

Amikor az üzleti titok illetéktelen kezébe jut 

Sok gondot okoz az újdonságok illetéktelen kezekbe kerülése, melyre a legegyszerűbb megoldásnak az üzleti titok alkalmazása tűnik. Az új megoldást így gyakorlatilag a végetlenségig lehet használni, ami – elméletben – soha nem kerül a nyilvánosságra. Gyakorlatban azért ez nem teljesen fedi a valóságot – a titkok sokszor mégis napvilágra jut. Bizonyos titkok ugyanakkor nyilvántartásba vétellel levédhetők úgy, hogy azt a nyilvántartásba vevő hatóság sem olvashatja el.

További probléma, hogy az üzleti titkok ellopásának bizonyítása igencsak nehézkes. A bizonyítási teher ugyanis azé, aki azt állítja, hogy ellopták a titkot. Ezen felül bizonyítani kell, hogy az illetőnek tudomása volt a titokról, valamint azt is, hogy ezzel kárt okozott. A bizonyítást az említett önkéntes nyilvántartásba vétel megkönnyíti. Ugyanakkor a versenyek révén maga az autó is kikerül a nyilvánosság elé, így aztán még nehezebb bizonyítani, hogy az üzleti titok valóban titok maradt.

A személyzet 

Érdekes terület a személyzeté. Ha egy mérnök vagy szerelő átmegy egy másik csapatba, nyilván nem lehet kitörölni a fejéből semmit, de különböző eszközökkel meg lehet akadályozni a korábbi istállónál szerzett tudás alkalmazását. Erre a legjobb mód a titoktartási megállapodás kikötése a munkaszerződésben, illetve egyfajta versenytilalmi megállapodásként kiköthető az is, hogy a távozó alkalmazott egy meghatározott ideig nem dolgozhat rivális istállónál.

Sok hűhó 7 hétért 

Persze azért a szabadalmak nem tűnnek el teljesen a Forma 1 világából. „Az autók első szárnyának átlagos élettartama 7 hét, ami magában foglalja az aerodinamikai elgondolást, kinézetet, megépítést, tesztelést, az autóra felszerelést, hogy azután néhány verseny után egy új szárnyra cseréljék le. Több mint ezer munkaórát igényel az egész procedúra, no meg persze rengeteg pénzt emészt fel a megépítés. De persze ha már ennyi pénzt öltünk bele az élvonalbeli technológia kifejlesztésébe, ami ráadásul igen hamar elavulttá válik, miért ne osztanánk meg a készítés menetét a fogyasztókkal?” – mondja Christian Bedford.

Ha magyar feltaláló szeretne profi védelmet szellemi gyermekének, azt ajánljuk, mindenképp forduljon profi szabadalmi ügyvivőhöz, akinél alapkövetelmény a naprakész jogi tudás és műszaki gondolkodás, hisz a szabadalmi bejelentésen egy életre szóló esély is elúszhat. A szabadalom megszerzésének minden csínját-bínját elolvashatjuk a „Találd fel magad avagy a siker szabadalma” (2014) c. könyvben.

A válság kezdetén, amikor a szponzori lehetőségek megcsappantak, a Williamsnél a meglévő technológiát más bevételi források irányába mozdították. „Sok projectben veszünk részt jelenleg is. Technikai megállapodást kötöttünk a Nismo-val (Nissan Motorsports), hogy nagy teljesítményű autókat fejlesszünk, mostanában építettünk 5 hibrid csúcsteljesítményű prototípust a Jaguar Land Rovernek. Ehhez szörnyen nagy technológiai tudás kellett.”

patented-sketches-F1.jpg 

A Williams védjegyben is utazik 

A Forma 1-es vállalat emellett több mint 200 védjegy tulajdonosa. Miután a „Williams” egy igen elterjedt családnév, olykor elég komikus szituációkat is hoz magával. Képzeljük el, hogy egy nagy múltú Forma 1-es istálló nem tudja bejegyeztetni védjegyét Kínában egy általános iskola miatt (Williams English School). Együttműködési megállapodásokkal persze az ilyen ütközések nagy része kiküszöbölhető, így minden szereplő megtalálhatja a számítását. A védjegyekről további számos érdekességet tudhat meg Pintz György: Védjeggyel a csúcsra!  című könyvéből.

A szponzorálás nehézségei 

A szponzorálás is érdekes kérdéseket vethet fel. Az alkohol tartalmú italokat gyártó és forgalmazó Martini támogatása néhány országban például problémába ütközik. Itt nemcsak elsősorban az alkoholfogyasztást szigorúan tiltó arab országokban rendezett nagydíjakra kell gondolni (Egyesült Arab Emirátusok), hanem például Franciaországra is, ahol ugyan nincs verseny, de a márka mégis széles körben elterjedt. A Williamsnél ezeket az országokat csak „sötét piacnak” hívják. Persze valamilyen kreatív megoldással ez a probléma még a törvény betartása mellett is áthidalható.

Szűcs Péter

Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda
http://szabadalmi.hu/elerhetosegunk/

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr276790303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.10.15. 08:14:04

Teringettét! Visszaolvastam pár korábbi posztot is. Igazából egyre szimpatikusabb a kínaiak hozzáállása a védjegy kérdéséhez. Ez az egész védjegytörténet nagyon hasonlít az amerikai ügyvédi gyakorlatra (nyilván nem véletlenül) ahol igazából azért próbálnak mindenkit rábírni mindenféle perek indítására minden nézeteltérés esetén, mert ügyvédként dolgozni sokkal kényelmesebb, mint valami rendes munkát végezni... Itt is ez van. Ha valaki elég jó terméket tud gyártani, akkor el fogja adni, és megél belőle. Ha azon dolgozik, hogy más gyártó ne férjen hozzá a technológiához, az eleve azt jelenti, hogy nem bízik a saját képességeiben, termékében. Az egész a valódi verseny megölésére és visszafogására hivatott.
süti beállítások módosítása