Szabadalmi blog

Fejlesztők tömegét érintő alkotmánysértést követett el a szabadalmi hivatal

2014. március 13. 14:52 - tobias_wutzli

A Bendzsel Miklós vezette SZTNH nem biztosította a szabadalmi bejelentések titkosságát - állapította meg az ombudsman. Elmarasztalták a KIM-et is, valamint tisztességtelen eljárás miatt a Szabadalmi Ügyvivői Kamarát.

 Dr. Székely László az Alapvető Jogok Biztosa 2014. március 10-én közzétett jelentésében reagált a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület közérdekű bejelentésére. A dr. Bendzsel Miklós által vezetett Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az Alaptörvényben meghatározott alapjogok tömeges megsértését tárta fel a vizsgálat. Az ombudsman megállapította, hogy az államnak a szabadalmi bejelentés kezdeti szakaszában is "biztosítania kell a szabadalom megszerezhetőségének objektív kereteit, nem követhet el olyan mulasztást, amely érdemben akadályozza az alkotmányos tulajdon későbbi megszerzését". Ezen objektív intézményvédelem szempontjából nem releváns, hogy ezt hogyan ítéli meg a joggyakorlat, önmagában elegendő, hogy fennállt a nem nyilvános szabadalmi bejelentésekhez való hozzáférés lehetősége. Az ombudsman szerint nincsen vita a tekintetben, hogy az SZTNH 2012 óta "elvileg bárki számára hozzáférhetővé tette a szabadalmi bejelentés teljes iratanyagát" (ebből következően az SZTNH elnöke valótlant állított 2013. 10. 25-i közleményeiben). Az ombudsman mindezek alapján megállapítja, hogy "az SZTNH azzal, hogy nem biztosította megfelelően a nem nyilvános bejelentések védelmét, nem tett eleget az alkotmányos tulajdonhoz való jog objektív intézményvédelmi követelményeinek".

Ettől független kérdés, hogy milyen kár érte a szabadalmi bejelentőket. Az érintettek ezért polgári peres eljárást kezdeményezhetnek az Alaptörvény alapján. Az ombudsman az SZTNH korai adatbevitelével kapcsolatos esetleges államtitoksértés kapcsán kifejti, hogy az állam a saját maga által elkövetett hibáinak maga viseli a következményeit, alapjogi szempontból nem értelmezhető az adatok minősítéséhez fűződő államérdek.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot is elmarasztalja az ombudsman. A közérdekű bejelentés mindenben megfelelt az akkor hatályos törvénynek. A KIM törvényellenesen járt el, amikor nem a törvény eljárási rendjének megfelelően kezelte a beadványt. "A tisztességes hatósági eljáráshoz való jog magában foglalja a panaszok és a közérdekű bejelentések tisztességes intézésének követelményét is" - fejti ki az ombudsman. A KIM a közérdekű bejelentő irányában ezeknek nem tett eleget, ezzel "a panaszos tisztességes hatósági eljáráshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott".

A Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara megsértette a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot. A Kamarát az SZTNH elnöke, Bendzsel Miklós közvetlenül és egy személyben felügyeli a vonatkozó törvény szerint, aki ellenérdekű félnek tekintendő. E kamara - versenytársakból álló fegyelmi tanácsa - kizárta tagjai sorából a közérdekű bejelentést tevő Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület elnökét, aki egyben szabadalmi ügyvivő is. Az ombudsman szerint a tisztességtelen eljárás látszata alkalmas az államba vetett bizalom megingatására. Az ügyben dr. Török Ferenc, a kamara elnöke is érintett. Itt a tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot állapított meg az ombudsman. Ez utóbbi ügyben az alapjogok sérelmén túl külön vizsgálatot is kezdtek a közérdekű bejelentők védelme szempontjából.

 Forrás:

Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület

www.mszte.com 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr985858592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehetséges ugandai buzi 2014.03.14. 13:40:19

Hm... Talán ilyenkor nem az államkaszzából kellene kártérítést fizetni, hiszen így a felelősök rossz döntései miatt is mi, adózók fizetünk, hanem a rossz döntést hozókat kéne rákényszeríteni, hogy saját vagyonukból állják ezeket az összegeket.
süti beállítások módosítása