"– És maga mit csinál? – kérdezte tehát, tudom azóta, hogy rokonszenvvel.
– Az életben vagy a színházban? – kérdeztem, és Pilade színpadára mutattam.
– Az életben.
– Tanulok.
– Egyetemre jár, vagy tanul?
– Akár hiszi, akár nem, a kettő nem mond egymásnak ellent. Most fejezem be a templomosokról írott szakdolgozatomat.
– Fuj, de pocsék téma – borzongott. – Nem bolondoknak való?
– Én az igaziakat kutatom. A peranyagot. Maga mit tud a templomosokról?
– Könyvkiadóban dolgozom, és a könyvkiadókba bölcsek is járnak meg bolondok is. A szerkesztőnek az a dolga, hogy ránézésre megállapítsa, ki a bolond. Akik a templomosokkal állnak elő, azok majdnem mind bolondok.
– Ne is mondja. Légió a nevük. De nyilván nem minden bolond beszél a templomosokról. A többit miről ismeri fel?
– Ez a szakmám. Na, elmagyarázom magának, mert még fiatal. Apropó, mi is a neve?
– Casaubon.
– Nem a Middlemarch-ban hívják így az egyik szereplőt?
– Nem tudom. Mindenesetre egy reneszánszkori filológust is így hívtak, azt hiszem. De nem volt rokon.
– Na jó, erről majd máskor. Iszik még valamit? Még kettőt, Pilade, köszönöm. Szóval. Vannak a világon gyengeelméjűek, hülyék, buták és bolondok.