Szabadalmi blog

Államtitkok is lehettek az SZTNH lyukas adatbázisában

2014. április 09. 14:41 - tobias_wutzli

Kiderült, hogy már 2010-es államtitkokat is veszélybe sodorhatott a szabadalmi hivatal


laptop-tolvaj.jpgA fejlesztők érdekvédelmi civil szervezete (MSZTE) a napokban olyan levélre bukkant, amely alapján nem zárható ki, hogy már 2010. január 1-től bejelentett szabadalmi iratok államtitkai is veszélyben voltak a  szabadalmi botrány kapcsán. Az ominózus levél 5. lapján Bendzsel Miklós Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke az általa felügyelt  kamara felé ismeri el, hogy a hivatal már 2010-ben is azonnal digitalizált minden új szabadalmi bejelentést. Az azonnali digitalizálást erősítette meg a civilek által bizonyítékként felvett közjegyzői okirat is. E közjegyzői tanúsítvány kivonatán látható, hogy például az EGIS legújabb gyógyszerszabadalmát 2013. augusztus 21-én jelentették be az SZTNH-hoz. Az SZTNH azt 2013. augusztus 22-én digitalizálta, és tette hozzáférhetővé az interneten. A közjegyző 2013. augusztus 30-án töltötte azt le tokkal vonóval. A fentiek kapcsán az  ombudsman alkotmánysértésben marasztalta el az SZTNH-t, ahogy ez már az Origón  és az Indexen is megjelent. A másnapra történő adatbevitel azért veszélyes, mert az SZTNH - egy hibás koncepció következtében - csak egyetlen adatbázissal rendelkezett. Ez már önmagában is hiba, emellett 2012 derekától egy biztonsági rés is volt az adatbázison.

A cikk folytatódik.

A szabadalmi bejelentéseket évtizedek óta 3 papír-példányban kell benyújtani. Ennek oka, hogy a Honvédelmi Minisztérium képviselője még papíron tanulmányozhassa azokat, és szükség esetén (pl. egy drón-találmánynál vagy fegyver-találmánynál) javaslatot tegyen azok államtitokká minősítésére. Ilyenkor a találmány leírása szigorú előírások szerint egy titkos szobában landol. Természetesen elektronikus bejelentéseknél is biztosítható lenne az államtitkok megőrzése. Ehhez azonban kevés egy 95 millióból kiépített, hibás koncepciójú, lyukas adatbázis. No nem a 95 millió Ft a kevés, ennyiből 8 évig el lehetne programozgatni. Ilyen esetben a teljes szabadalmi rendszert kellene olyan információbiztonsági fokozatba helyezni, mintha minden bejelentés államtitkot tartalmazna, és - miután megtörtént a minősítés - utána lehetne csak enyhíteni a többiek fokozatán.


laptop-kem.jpgAz azonnali adatbevitel azért rejtett különös nemzetbiztonsági veszélyeket, mert a vonatkozó Kormányrendelet szerint 38 nap alatt kell eldönteni, hogy egy szabadalmi bejelentést államtitokká minősítenek-e vagy sem. Ha egy iratot azonnal felvisznek az adatbázisba, akkor a minősítés előtt az ipari kémek 37 napig élvezhetik tartalmát. Nem zárható ki, hogy a 2010. január 1. utáni, államtitokká minősített szabadalmi bejelentések is megtalálhatók voltak a lyukas adatbázisban, és 2012-től ezek is hozzáférhetővé váltak. Ezt csak egy független vizsgálat tudná kideríteni, amelyre csak Bendzsel Miklós leváltása után lenne esély - amint ez egy parlamenti kérdésből kiderült. Jelenleg a Btk. 266. §-a szerint az a furcsa helyzet állt elő, hogy az államtitokkal kapcsolatos feljelentést csak maga Bendzsel, mint minősítő tehetné meg, maga ellen.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr885996941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása