Szabadalmi blog

LEGO: az évszázad lenyúlása

2014. október 22. 16:08 - tobias_wutzli

Szabadalmi szenzációra bukkantunk: az elmúlt 100 év legnagyobb Lúzer Elekje az az angol feltaláló, aki feltalálta a "LEGO" kockát, de nem védte le Dániában. A LEGO pedig - élve a lehetőséggel - egyszerűen lenyúlta.

1.PNG

"Csak az első kockáról ne kérdezzetek!" - mondhatta a LEGO-alapító történetírójának, így e lenyúlásról érthetően nem tesznek említést a LEGO történelem tollnokai, pedig nincs szégyellnivaló. A frissen felfedezett szabadalmi szenzációról részletesen Pintz György: Találd fel magad! (2014.) könyve számol be először "Lenyúlásból világsiker" címmel. A könyv főhőse amúgy Lúzer Elek, csetlő-botló feltaláló, aki találmányait úgy szúrja el, ahogy mi is tennénk, ha lenne még mit feltalálni. Addig is marad a legális lenyúlás, amelynek művészetéről szól a könyv. Ha már nincs mit feltalálni, használjuk ki - a LEGO-hoz hasonlóan - külföldi versenytársaink szabadalmi hiányosságait, hiszen ebből - a LEGO példáján - ugyanúgy meggazdagodhatunk. A nyilvánosságra jutott műszaki szellemi alkotások - a szabadalmi iratokban lévők pedig 1,5 év után ilyenek - ugyanis közkincsek. Ez alól kivétel, ha egy adott országban szabadalommal max. 20 évig le van védve. Magyarországon pedig sokan elfelejtik levédeni találmányukat. De, ha le is védik, egy szabadalom gyakran és legálisan meg is kerülhető, ha éppen nem profi szakember védte le azt. A teendőkről később, előbb kanyarodjunk Dániába, ahol az "eredeti" LEGO kocka képe megtalálható a cég honlapján.

A fentebb már említett LEGO történelem weblap írja le a LEGO történetét angolul, miszerint 1947-ben kezdett a LEGO először műanyag játékokat készíteni, az első kockákat pedig 1949-ben gyártották, és először csak Dániában értékesítették őket. LEGO-nak 1954-ben keresztelték el a kockákat. Nyitóképünkön az ős LEGO kocka képe vethető össze Harry Fisher londoni feltaláló svájci szabadalmi iratának rajzával. A svájci szabadalmi iratból az is kiderül, hogy Harry Fisher találmányát először Nagy-Britanniában jelentette be szabadalmaztatásra 1939-ben. Hozzá kell tegyük, hogy nemzetközi szabadalmi bejelentési lehetőség csak 1970-től létezik, így Harry Fishernek országonként külön kellett volna szabadalmi bejelentést tennie, ha el akarta volna kerülni a lenyúlást.

2.PNG

További képeket is láthatunk Harry Fisher szabadalmi leírásából. A LEGO később az alapkockát továbbfejlesztette, a továbbfejlesztést pedig már saját jogán szabadalmaztathatta. A továbbfejlesztés szép példa arra, hogyan akadályozhatunk meg 3. személyeket, hogy a mi, immár sikeres lenyúlásunkat szintén lemásolják. A továbbfejlesztett szabadalmi bejelentés 1958-ban történt, és valójában nem a kockát, hanem annak belső csatlakozó idomait védi. A képen az USA szabadalmi bejelentés irata látható. E szabadalom oltalma már lejárt.

3.PNG

A LEGO világsikeréből sokat tanulhatunk, és számos következtetést levonhatunk, amelyet 5 pontba szedtünk össze a Találd fel magad! könyv nyomán.

1./ Nem a feltalálóé az igazi dicsőség, hanem azé, aki a találmányt sikerrel piacra viszi. Jobb, ha ez veled történik, mint nélküled, ehhez kérd hasonszőrű feltalálók és szabadalmi szakemberek tanácsát.

2./ Ha azt akarod, hogy Te mint feltaláló, profitálj találmányodból, akkor azt csak profi tudja jól levédeni, különben könnyen megkerülik. Csak profi hoz profitot!

3./ Ha nincs pénzed szabadalmaztatni, akkor se állj neki magad! Ennek csak az lesz a vége, hogy megkerülik találmányodat. A Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesülettől származó értesüléseink szerint hamarosan indul a "Szegények szabadalma" projekt, aminek keretében szinte ingyen szabadalmaztathatsz, és kereshetsz befektetőt. Légy addig türelemmel!

4./ A LEGO szenzációs példát adott arra, hogyan lehet sikerre vinni egy találmányt. Nem kisebbíti érdemét, hogy a legelső kockát nem ők találták fel! A siker nem a szabadalmi iratokat böngészi. Te azonban böngészhetnéd, mert ez elhozhatja a Te sikeredet is. Az alapinformációkat összeszedheted az említett szabadalmi könyvből. Ezek ismeretében világszintű szabadalmi kutatást végezhetsz, vagy végeztethetsz. Szabadalomkutatással feltárhatod az általad ismert műszaki terület élvonalát. Innen már követheted a LEGO útját, vagy mint az ökörszem, akár magasabbra is repülhetsz a sasnál.

5./ Szabadalom érvényességi kutatással arra is fényt lehet deríteni, hogy az adott szabadalom le van-e védve a célországban. Ha igen, akkor már csak szabadalmi ügyvéd szakember segíthet, hogy az jól van-e levédve, vagy pedig megkerülhető maradt.

6./ Ha valami nincs levédve, vagy nincs jól levédve, akkor azt legálisan teszed magadévá. Ugyanakkor légy óvatos, kérjed profi segítségét! A legális lenyúlás se történjék szolgai másolással! Más törvényekre is tekintettel kell lenni (pl. védjegytörvény, versenytörvény stb.).

Külföldi versenytársak sok magyar találmányt nyúlnak le. Ennek több oka van, egyik ilyen az alapvető szellemi tulajdonvédelmi információk hiánya, a másik a magyar szabadalmi hivatal (SZTNH) szűklátókörű tevékenysége, amelynek következtében a világtrenddel ellentétes folyamatok indultak be hazánkban. Míg a világon 10 %-kal növekednek a szabadalmi bejelentések, addig nálunk a hazai bejelentések száma 7 %-kal csökken. Mint jeleztük, a nem védett találmány közkincs. Koreában 205 000 szabadalmi bejelentés történt 2013-ban, nálunk 700. Létszámarányosan a 205 000 aránylik a 3500-hoz pedig a magyar legalább annyira kreatív, mint a koreai nép. Az SZTNH elnöke, Bendzsel Miklós ezt a siralmas helyzetet állította be sikernek sajtótájékoztatóján, úgy, hogy a magyar bejelentések számához hozzáadta a magyarokat valójában csak korlátozó külföldi európai szabadalmi érvényesítések számát. Az sem tett jót a magyar feltalálóknak, hogy ugyanezen elnök felelt a hivatal információbiztonságáért. Vezetése alatt ugyanis, több mint egy évig ipari kémek hozzáférhettek az SZTNH adatbázisához, amelyben a magyar fejlesztések krémjének titkait őrizték. Az SZTNH tömeges alkotmánysértését nemcsak az ombudsman állapította meg, hanem immár a kormány szakhatósági szerve (NFM NEIH) is utasította az SZTNH-t információbiztonsági mulasztásainak orvoslására. Ezzel - egy évvel a botrány kirobbanása után - hivatalosan is megdőlt az SZTNH hacker-meséje.

Kapu felújítás: kapu.farestaurator.hu

Farestaurálás: farestaurator.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr526811165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása