Szabadalmi blog

Kinek a Pink, kinek a Pinkné

2014. augusztus 12. 15:08 - pintz

 A jó védjegynél csak egy a fontosabb, a jó védjegybejelentés. Ezt most, úgy tűnik, jó pár pénzügyi évre megjegyzik a Victoria’s Secretnél.

Történt ugyanis, hogy a fehérneműket gyártó amerikai vállalat „pink” megjelöléssel kezdett forgalmazni fehérneműket. A védjegyhez nem tartozott semmilyen ábra, szakzsargonnal élve: csupán szóvédjegy volt. Ez viszont nem tetszett a Thomas Pink cégnek, amelyik pólókat forgalmazó üzletének 1984-es nyitása óta használja a „pink” nevet, ráadásul ábrával együtt. Az elmúlt 30 évben luxusmárkát építettek olyan ügyesen, hogy ruhaboltjaik már Kanadától Indiáig, Franciaországtól Hongkongig számos helyen megtalálhatóak. Miután nem tudott megegyezni a fehérnemű óriással, más választása nem révén, bírósághoz fordult  az Egyesült Királyságban. A brit bíróság a londoni luxusmárka és az amerikai multi vitájában a britnek adott igazat, ami nagy meglepetést okozott mind a két félnek.  A döntés szerint a Victoria’s Secret a pink szó használatával megsértette a britek ábrás védjegyét, mivel alkalmas az európai fogyasztók félrevezetésére, és összetéveszthetővé teszi a két védjegyet.

pink01.jpg

Persze azért az ábrás védjegy sem fenékig tejföl, ugyanis ennek ellenére színeket továbbra sem sajátíthatnak majd ki divatcégek. A Victoria’s Secretet képviselő Tom Carl azonban az ügyet befolyásoló tényezők közé sorolja, hogy a nagy divatcég nem csak termékeket forgalmazott a „pink” megjelöléssel, de boltokat is nyitott ilyen néven.

Az ügy azonban csak a Szigetországban jutott dűlőre, az Egyesült Államokban most is folyik egy per, melyet az amerikai cégóriás indított. Keresetükben annak megállapítását kérik, hogy a pink védjegyük nem jogsértő.

 

Az első ábra a nyertes brit védjegy, a második az amerikai.

 pink03.jpgpink02.jpg

 

 

 

 

Az ügyből tehát tanulságképpen levonható, hogy ha védjegyet akarunk bejegyeztetni, kisebb az esély arra, hogy valaki nemtetszését fejezi ki a védjegyünk felé, hogy ha nem csak szót, de ábrát is társítunk hozzá. Ha bővebben érdekli a védjegyek világa, sok érdekességet és műhelytitkot találhat Pintz György: Védjeggyel a csúcsra! című könyvében.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr526598029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása