Szabadalmi blog

11 év a szabadalmi Golgotán

2015. június 12. 11:14 - B.Mat.

Magyar kisember győzte le a román multit

Tisztelt Szerkesztők! Szabó László vagyok, magyar kisvállalkozó. Édesapámmal pár évtizeddel ezelőtt vasúti plombák gyártásába fogtunk közösen. Nehezen indult a dolog, de kemény munkával saját lábunkon álltunk, és ami a legfontosabb: az álmunkat éltük. Nem sejtettük, hogy milyen hamar rémálomba fordulhat a dolog, amelyből csak 11 év után sikerül majd felébredni.

el-akarnak-taposni.jpg

Jogi kálváriám történetét azért írom le, hogy más is lássa, milyen nehéz Magyarországon kisemberként elérni az igazságot, különösen a szabadalmi szektorban. Bízom benne, hogy e sorokat olvasva a hozzám hasonló emberek szívében újra remény gyúl, és kevésbé félnek majd attól, hogy kreatív ötleteiket, találmányaikat a nagyobbak, erősebbek csak úgy elvehetik. Van kihez fordulni, van még, aki nem riad vissza a kisemberek képviseletétől.

Történt ugyanis, hogy egy román vasúti cégnek megtetszett a vasúti plombánk, és úgy gondolta, van elég ereje hozzá, hogy egy magyar kisvállalkozó ellen felléphessen, akár a magyar piacon. Tervéhez támogatót is talált, ráadásul egy korábbi versenytársunk személyében. Az aktuális közbeszerzési pályázatot rögtön meg is nyerték ellenünkben, amely komoly csapást jelentett számunkra. Nem tudtuk, mitévők legyünk. Kapkodtunk fűhöz-fához, próbáltunk utánajárni, honnan kaphatnánk segítséget szorult helyzetünkben.

Már azt hittük, elveszett minden remény. A legnagyobb kétségbeesésünkben érkezett a segítség: Pintz György, a Pintz és Társai Szabadalmi Iroda vezetője felkarolta ügyünket. Mindent megtett értünk, ami jogilag és emberileg elképzelhető – szakszerű információkkal látott el, elmondta, mit kell tennünk ilyen esetben, és a lelket is tartotta bennünk. De így sem volt könnyű dolgunk, mondhatom. És ekkor még csak 2004-et írtunk.

Az iroda tanácsára bitorlási pert indítottunk a románok ellen. Ők azonban nem voltak restek, és rögtön ellentámadásba lendültek, megsemmisítő eljárást indítva a mi szabadalmunk ellen. Ügyvédek segítségével bizonygatták, hogy a mi plombánk kialakítása nem is új. Hogy állíthatták, hogy a mi plombánk nem új? Csak a saját érdekeiket nézve meg akarták semmisíteni oltalmunkat. Egyszerre voltunk felháborodva és elkeseredve.

Az ellentámadásra ráadásul a mi bitorlási perünket felfüggesztették, és a románok vagy 8 évig próbálták megsemmisíteni jogi oltalmunkat. Minden elveszett volna, ha Pintzék nem állnak mellettünk rendíthetetlenül és megvesztegethetetlenül. Az ügy a legmagasabb fórumokat is bejárta, mert az egyik bíró kitartóan a megsemmisítés mellett kardoskodott. Végül is mi jártunk sikerrel, amit nem tudunk eléggé megköszönni.

A bitorlási per azonban csak ezután kezdődött érdemben, ahol az elsőfokú bíróság a román félnek adott igazat. Már azt hittük, minden elveszett. Pintz és Társai azonban felkutatták azokat az európai bírósági jogeseteket, amelyek azt igazolták, hogy a bíróság rosszul döntött. Az ügy a Fővárosi Ítélőtábla elé került, amelyet meggyőztek a szabadalmi ügyvéd alapos érvei. 11 év után a bíróság végre igazságot szolgáltatott, helyreállítva becsületünket. Édesapám is nagyon várta ezt a napot, de sajnos már nem érhette meg. Biztos vagyok azonban benne, hogy ő is segített abban, hogy ne hagyjon el minket a remény, és megőrizzük kitartásunkat. Sorsunk szerencsés példa arra, hogy – mint a mesében – akár egy kisvállalkozó is győzhet, ha jó kezekbe kerül ügye.

Szabó László (Szentendre)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr297536216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TMblogger 2015.06.12. 11:19:25

Plomba jó! Kár hogy egy évtized kell az igazsághoz. A szabadalmi gazságok pedig szemünk előtt azonnal történnek.

zkalman78 2015.06.15. 08:47:51

gazság vagy igazság
a különbség csak egy betű
de hatalmas szakadék van a kettő között!!!
néha azonban odafér az az i