Szabadalmi blog

Találmányok nőknek és nőktől

2012. március 23. 12:03 - vviv

kép.jpgBár a nőnapról csúfosan lekéstünk, azért mégis szeretnénk kedveskedni egy kicsit a szebbik nemnek, ezért különleges válogatást készítettünk. Ebből megismerhetitek azokat a legviccesebb találmányokat, melyeket kifejezetten a női igényeket szem előtt tartva alkottak meg, illetve megismerhetitek azokat a legfontosabb szabadalmakat is, melyek nők nevéhez fűződnek.

 

 

 

Találmányok nőknek

 

1. Felmosó papucs


papucs.jpg

Azt hiszem sok nő életét megkönnyítheti ez az egyszerű szerkezet, mellyel móka és kacagás a felmosás. Persze alapos takarításra biztosan nem alkalmas, de biztosan feldobja a kisebb rendrakásokat, ha közben az ember egy ehhez hasonló mamuszban csúszkál végig a lakásban.

2. Melltartóba rejthető zsebek

tasi.jpg

Ősi probléma a szórakozni induló nők körében, hogy hogyan lehet egyáltalán önfeledten bulizni úgy, hogy egy dologra mindig nagyon kell figyelni: a táskára. Márpedig egy méretesebb darab igencsak akadályozhat a szabad mozgásban, egy kisebbe pedig a fele sem férne bele azoknak a dolgoknak, amit egy ilyen alkalommal a nőnek magával kell vinnie. Ezen helyzet orvoslására készítették el a melltartó alá felvehető zsebet, mely egyúttal táskaként is funkcionál. Ha azonban valaki olyan találta volta fel, aki tényleg ismeri a nőket, akkor tudná, hogy ez nem esztétikus és soha az életben nem venné fel senki.

3. Cső állva pisiléshez

sheewee.jpg

A SheeWee-t már egy korábbi bejegyzésünkben is bemutattuk, mégsem maradhatott ki ebből az összeállításból sem, hiszen bárki bármit is mond rá, az biztos, hogy a nők igényeit tartotta szem előtt a feltaláló, mikor megalkotott egy higiénikus módot a nők számára az állva pisilésre. Egy-egy vad fesztivál alatt nagyon is elképzelhető, hogy ez a megoldás kényelmesebb és üdvösebb, mint a mozgó mellékhelyiségek felkeresése.

4. Mobiltöltő kézitáska

tasi2.jpg

Nem csak a nők, de a férfiak is - főleg mióta az internet a mobilunkra is beköltözött - nagyon sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy lemerülő telefonjukat nem tudják hirtelen feltölteni. Ezt a valóban kellemetlen szituációt elfelejthetik azok, akik napelemes töltőt vásárolnak, mely már kifejezettel elérhető áron is kapható. Ennek egy tovább fejlesztett változata a képen is látható napelemes retikül.

5. Önvédelemi táska

tasi3.jpg

Nem elég, hogy szép, de még hasznos is ez a táska, hiszen ha bármilyen váratlan helyzetbe kerülsz, könnyen használhatod bokszerként. Az, hogy egy nő merné-e ezt a táskát „rendeltetés szerűen” is használni, az kérdéses, mindenesetre talán elrettentésnek sem utolsó.

 

Találmányok nőktől


1. Függőhidak

Sarah Guppy angol feltaláló 1811-ben szabadalmaztatta terveit a függőhidak építéséről. Nevéhez több találmány is fűződik, köztük egy olyan konyhai robotgéppel, mely kávé-, tea- és tojásfőzésre is alkalmas volt, s ezen funkciók mellett egyidejűleg a belé helyezett pirítósokat is melegen tartotta. Bár a függőhidak esetén csak a leírásig jutott, a második találmányt meg is építette.

2. Mosogatógép

A mosogatógépet Josephine Cochan találta fel és 1893-ben mutatta be, a chicagói világkiállításon.  A masina nagy sikernek bizonyult , sokat vásároltak belőle különböző chicagói éttermeknek.

3. Fagylalt

Bizony, a fagylalt feltalálását is egy hölgy jegyzi, valamint a vákuumcsomagolást is, melyet elsőként a wisconsini Amanda Jones alkalmazott sikerrel.

4. Kávéfilter

Ez a történet egy igazán leleményes asszonyról, szól, aki megelégelte, hogy finom kávéja elfogyasztása után zacc marad csészéje alján. Ekkor támadt az ötlete, mikor is a kávét itatóspapírba töltötte, és így öltötte le forró vízzel. Szerencsére Frau Bentz nem csak ekkor volt leleményes, hanem akkor is, mikor szabadalmát levédette, így örökösei még ma is szépen élnek abból a jogdíjból, amit elődük találmánya után kapnak.

5. Ablaktörlő

Igen, az ablaktörlőt is egy nő találta fel, név szerint Mary Andreson, 1903-ban. A legenda szerint a kávéfilterhez hasonlóan ez az ötlet is egy hirtelen felismerésből pattant ki, mikor 1903 januárjában Mary a New York-i villamoson utazva észrevette, hogy a vezető alig lát ki a járműből az üvegre fagyott és tapadt hótól.

Források: nlcafe.hu, profimedia, origo.hu, wikipédia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr324334863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása