A ceruza - fahengerbe foglalt vékony grafitrúd, amelyet egyszerű és praktikus használata tett világszerte népszerűvé. Érdekesség, hogy elődei a grafit szűkösségéből adódóan még luxuscikknek számítottak. Mai formáját szinte egy időben két vállalkozó szellemű férfi is feltalálta Európa két különböző pontján. Mégis kié a szabadalom? Nézzük!
Magát a grafitot 1564-ben fedezte fel egy ismeretlen kalandor az angliai Borrowdale környékén. Kezdetben ólomszármazéknak tekintették, innen a megtévesztő „Bleistift” (blei németül: ólom) elnevezés. Az ásványt később C.W. Scheele kémikus a görög graphein – írni szóból grafitra keresztelte.
Az előfutár kétség kívül Kasper Faber volt, aki 1761-ben alapította meg ceruzagyárát (a mai Faber-Castellt) Stein városában, nem messze Nürnbergtől. Kezdetben a grafitrudakat feldarabolták, majd fa foglalatba helyezték.
Később a 18. század végére megszületett a modern ceruza. Ezt többek között a francia Nicolas-Jacques Conte-nak köszönhetjük. Akkoriban az elhúzódó forradalom és az egymást váltó kormányok megnehezítették Franciaország kereskedelmét a többi európai országgal, így a tiszta grafit rúd behozatala is akadályokba ütközött. Az ásvány ritkasága késztette Conte-ot, hogy megalkossa azt az elegyet, melyhez már kevesebb grafitra volt szükség. Nem késlekedett, rögtön 1795-ben szabadalmaztatta találmányát.
Hogyan történhetett, hogy a szabadalom birtokosa nem lett világhírű? A válasz egyszerű: elkésett. Évekkel korábban a bécsi Joseph Hardmuth már rátalált a hatékony gyártási módszerre, azt azonban nem jegyeztette be szabadalomként. A világ több gyárában mai napig ezt a „bécsi metódust” használják. Ez egy grafit alapú gyártási technológia, amely agyag és víz hozzáadásával, majd kiégetéssel teszi időtállóbbá a ceruzabelet. Ez a módszer iparilag jobban alkalmazható volt mint Conte megoldása. A hasonló csalódások ma már elkerülhetők, hála a szabadalmi ügyvivők szakszerű segítségének, valamint a műszaki fejlesztéseket figyelő szolgáltatásoknak.
A Joseph Hardmuth fiai által alapított Ceské Budejovice-i üzem azóta is a ceruza gyártás élén áll. Idővel rengeteg újítást eszközöltek: 1802-ben megjelent a színes ceruza, majd 1889-ben párizsi világkiállításon bemutatták a sárga cédrusfa borítású, különböző keménységű ceruzákat.
Az 1837-1901 között regnáló brit Viktória királynő azonnal beleszeretett az író alkalmatosságba, és a híres Kooh I Noor gyémántról nevezte el, amelyet a koronaékszerekhez kapott ajándékba Indiától.
A Hardmuth-fiúk terméke a történelem folyamán számos védjegy vita tárgyát képezte a világháborúk, az országhatárok átrajzolódása és a változó politikai rendszerek miatt. Az 1989-es rendszerváltást követő privatizációk után is volt egy-egy hosszabban elnyúló védjegyügy.
Mindennek ellenére a Hardmuth vállalkozás fokozatosan ismét a ceruza készítés élére került. A gyártás már nemcsak Európában, de Kínában is folyik. A Kooh I Noor gyár ma is a minőségre törekszik, megőrizte manufakturális jellegét, és nagy hangsúlyt fektet a szakértelemre.
Paksi Julianna
Pintz és Társai
Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft.
Források: http://www.koh-i-noor.cz/en/, http://www.faber-castell.de/
