Szabadalmi blog

KERÍTÉST, DE GYORSAN!

2015. szeptember 24. 16:53 - B.Mat.

Akár a legjobbat nyúlhatnánk le!

Határunkat a migráns - Hesco-t a migrén kerülgeti.

Az építőipari válság a kerítésépítőket is gyászosan érintette, nem is gondolhatták volna előre, hogy épp napjainkban köszönt be náluk a reneszánsz. A HESCO angol cég sem gondolta volna két éve, hogy érdemes lenne hazánkban befizetnie E006238 európai szabadalmának további fenntartási díját. Mert nem fizette be, és ezzel találmányának megszűnt a védelme, azt hazánkban immár bárki felhasználhatja. Lehet, hogy azért nem tette, mert nálunk a legmagasabb ez a díj az EU-ban? Vagy csak elfelejtette? Vagy arra gondolt, hogy Magyarország annyira nyílt, mint egy (angol) közbeszerzés, ezért itt sohasem lesz kerítés? Nem tudjuk, de ez már nem is érdekes. A lényeg, hogy a „Sánckosár” című szabadalma Magyarországon az enyészeté lett.

Ha ezt Hende Csaba időben tudta volna, talán már megérdemelt jutalomszabadságát tölthetné. De nem tudta. Vagy nem ismerte ezt a kerítést, vagy nem tartotta jónak, vagy nem volt elég drága olcsó, vagy nem ért a szabadalomkutatáshoz.

A szlovákok viszont tudták, mert ők már ezzel építik.

Azért azt jó tudni, hogy a lejárt, közkinccsé vált szabadalom hasznosításakor is körültekintően kell eljárni. Például nem sérthetjük a másik védjegyét, kereskedelmi nevét, nem jelenhetünk meg teljesen ugyanolyan külalakkal, és az esetleges továbbfejlesztésekre is figyelnünk kell. A Hesco cég is továbbfejlesztette már találmányát, amely még elbírálás alatt van az Európai Szabadalmi Hivatalban. Minden ilyen esetben célszerű szabadalmi ügyvivő szakértelmét igénybe venni.

A lejárt szabadalom hasznosítása sem jogilag, sem erkölcsileg nem tekinthető „lenyúlásnak”. Tulajdonképpen hasonló a helyzet a még élő szabadalmak esetében is, ha kihasználjuk a megkívánt szabadalom gyengeségeit. Például azt, hogy az illető szabadalmas amatőr szabadalmi ügyvivővel készítette igénypontjait, mint ahogy tette ezt Lúzer Elek. A szabadalom ugyanis nem csak egy színes papír, az oltalmat úgynevezett igénypont írja körül. Ha ez ügyetlenül van készítve, vagy maga a találmány nem volt eléggé új, és az igénypontot korlátozni kellett, akkor az könnyen megkerülhető. Megkerülési tippeket a „Találd fel magad” című könyvben lehet találni.

70 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr77818674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorillaso 2015.09.25. 08:46:27

a keret gyorsan kikerül de feltölteni baromi sok idő és könnyű átmászni rajta. Elbontani se egyszerű.

porthosz 2015.09.25. 09:09:09

@gorillaso: +1. Nagyon látványos, de elképesztő mennyiségü földmunka kell mellé, és mondjuk a könygázt is elég nehéz mögé lőni.

Ez jó afganisztánban ahol mondjuk géppuska fészkek védik és leginkább távolról leadott golyókra kell számítani amit a föld jól felfog, de nem hinném hogy igazán alkalmas lenne fegyvertelen élőerő távoltartására. Egy késsel kivágja az oldalát, kifolyik a homok és már lehet is felmenni a tetejébe.

Hattáb 2015.09.25. 09:14:38

Szar ez a kerítés,valami ponyvából van, ha egy éles késsel végighasítják, gyakorlatilag javíthatatlan károkat szenved. És az országhatár nem egy katonai tábor, annak pár kilométer a kerülete és sík terep rendszerint,a magyar déli országhatár ellenben vagy 500 kilométer,a világon nincs ennyi ebből a vacakból.

Ma Baker 2015.09.25. 09:48:28

Ez egy nyomorult zacskó, aminek van némi drótváza. Töltögethetik földdel napokig, különben az etióp kisgyerek pont úgy tépi szét, mint a segélycsomagot.

Gregoory 2015.09.25. 09:53:57

Ezt nem arra tervezték, hogy több száz km hosszan falként szolgáljon. Egy darab kockát 1,5 m3 földdel kell feltölteni. Legalább kettőt kell egymásra rakni, meg az se árt, ha vastagsága is van.

havaz.petty.rianás 2015.09.25. 10:14:42

pont arra volt jó, hogy már megint lehülyézze és lepocskondiázza a magyarokat !

kezd ez az egész felháborító lenni. miféle magyar az, amelyik a saját nemzetét oda vissza degradálja? miféle ember az ilyen? hontalan senkiháziak, hazaárulók!

Gregoory 2015.09.25. 10:15:00

Amúgy meg bírom, hogy mezei bloggerként jobban értesz a műszaki zárakhoz, mint a több éves tapasztalattal rendelkező, erre kiképzett katonák.

havaz.petty.rianás 2015.09.25. 10:15:40

gondolom látjátok, hogy szart sem ér az egész: ezt FÖLDSÁNCNAK vagy árvízi VÉDŐGÁTNAK lehet használni, golyó vagy víz ellen véd, bokorugró migráns ellen hatástalan, lazán átmásznak rajta.

katonailag nullák vagytok, ferdítetek, hazudoztok hazaárulók! hamarosan elsöpör titeket az általatok imádott iszlám, aztán majd ott zsibongjatok a barbár csordák börtöneiben, ti senkiházi hontalan gazemberek!

cselaxi 2015.09.25. 10:16:17

A "mi" kerítésünk sem jobb csak lassabb és drágább.

havaz.petty.rianás 2015.09.25. 10:18:41

@Gregoory: kritikán aluli ami megy ebben az országban. számomra felfoghatatlan már ez az erkölcsi fertő, a hazátlanság. minden szarra van törvény, de a haza ipari méretű pocskondiázása az szólásszabadság meg jajszegény újságíró, hát hadd mondja a véleményét. felháborító és undorító.

havaz.petty.rianás 2015.09.25. 10:22:08

@cselaxi: egyik sem alkalmas arra a feladatra, ami most kéne. itt nem passzív zár kell, hanem aktív zár. a passzív zárak csak lelassítják a tömegeket, azokon át lehet mászi, viszont az aktív zár azonnali retorziót alkalmaz, ha a védelmi zónába belépnek. de ahhoz túl píszí ez az egész banda.

kissiú 2015.09.25. 10:23:46

Nálunk csak egy ember érthet mindenhez. Neki nem írom le a nevét.

Ad Dio 2015.09.25. 10:50:17

Oh, tényleg (homlokracsapás) MEKKORA hülyék vagyunk (meg az USA, Izrael, Spanyolország stb)!...

Józan ész gyere haza...

Punxsutawney Mormota 2015.09.25. 10:55:54

@havaz.petty.rianás: Blablablablablablablabla... Azért el be ne foss az erőlködéstől kistesó! Senki nem szólta le hadsereget, csupán arról van szó, hogy ez mennyivel olcsóbb, és gyorsabb telepítésű, mint a pengekerítés. Amit pont úgy kereszteznek a migránsok, ahogy leírtad. De ilyen kerítés nem volt Lőrinc gazda raktárában, ígya kormányzat a hagyományos kerítést preferálta, úgy 40x áron.

DIODORO 2015.09.25. 11:03:00

Ahogyan a videó mutatja, sík terepen, száraz talajon, vagy beton úton működik is...

No de a határ nem ilyen.....

Mellesleg ezt drótvágóval meg késsel ugyanúgy legyilkolható mint a drótkerítés. Mondjuk még az sem kell hozzá mert bakot tartva átmásznak rajta...

Meg kb 300 ezer köbméter föld mozgatása kellene hozzá....

Punxsutawney Mormota 2015.09.25. 11:04:26

@havaz.petty.rianás: Tényleg kritikán aluli, hogy ebben az országban minden akit otthon rettegésben tart az anyja, felesége, szomszédja pont a migráns-ügyön kezd golyót tököt növeszteni magának, mert talált egy csoportot, akit maga alattinak és gyengébbnek vél. Ecsém, ott volta lehetőség, miért nem mentél ki a Keletibe egy buzogánnyal verni őket? Talán azért, mert nem akadt 30 másik idióta és csak a pofátokat járatjátok? Vagy a bátorságod csak addig tart, amíg mocskosrománoztok! egy jó ízűt, meg szétveritek a Planerátiumot?

Kicknick 2015.09.25. 11:16:35

Nekem tetszik, be kell dobni néhány dühös rottweilert had szaladgáljanak, aztán helló, aki akar próbálkozhat mászni.

Tamas Szeip 2015.09.25. 11:27:46

Igen a tipikus médiatakony hazug hozzáállás. Mi ( Orbán)hülyék vagyunk bezzeg mindenki más zseni.
Kerítést gyorsan. Mitől gyors ez ? Mire feltölti földdel a drótháló rég készen van.

VAN MASIK 2015.09.25. 11:40:46

1. A fenti megoldas draga, plusz a foldmunka tovabb dragitja. A keritest 100 % -ban magyar alapanyagbol, magyar munkaero kesziti, ezert a korulmenyekhez kepest a legolcsobb.
2. Ez nem kerites, hanem golyofogo homoksanc, sivatagi korulmenyekre tervezve. Amit alapesetben geppuskaval vedenek, mert konnyu rajta atmaszni.
3. Ha megrongaljak, nehez, korulmenyes a javitas, mert ki kell lapatolni belole a homokot. (nem szoktak javitani , hanem ujat telepitenek)

GQ 2015.09.25. 11:53:14

@havaz.petty.rianás: mi az aktív határzár? lelőni őket?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.09.25. 12:02:40

Na asszem mar mindent elmondtak elöttem

Punxsutawney Mormota 2015.09.25. 12:27:26

@havaz.petty.rianás: Ennyi futja? Pocsék helyesírás, demagóg duma, aztán kiderül, hogy a pöcsöd olyan, mint egy éticsiga? Kicsit többet vártam volna egy melldöngető, mindent tudó, "kihaénnem" szttyától, de inkább menj vissza horogkeresztet rajzolgatni, ha már a nyelvedet nem tudod megtanulni... Igaz, minek is kellene? A nyelved csak arra jó, hogy a nemzetvezetőd farába told! :)

eßemfaßom meg áll 2015.09.25. 12:33:52

@Punxsutawney Mormota: se nem olcsóbb se nem gyorsabb de legalább még annyit se ér. Viszont nektek jó alap a mindennapi betevő orbánozásra, ha más haszna nincs is.

Punxsutawney Mormota 2015.09.25. 12:42:56

@eßemfaßom meg áll: Orbánoztam én? Nem orbánoztam, csupán megjegyeztem, hogy kb. 40x áron vették a kerítést Lőrinc gazda vaskereskedéséből. Ha ez neked orbánozás...

Egyébként gyorsabbnak mindenképpen gyorsabb. Valaki megjegyezte, hogy amire megrakják földdel addig lemegy a nap. Egy nem túl speckó markológépnek is van 1 m3-es kanala, még ha óvatosan rakodják is a földet, akkor is 10 perc alatt megvan egy egység.

De nyílván pontosan tudod, hogy mennyibe kerül, ha ex cathedra kiejelented, hogy ez olcsóbb, mint a felcsúti stadion 5x.

Gregoory 2015.09.25. 13:05:31

@Punxsutawney Mormota: Te meg nyilvan tudod, hogy 40x-es aron vettek... Kb 1x1 meter egy ilyen cucc. 178 km csak a szerb határ, az már 178 000 darab. Legalább kettot kell egymásra rakni, es jo ha van mélysége is. Alaphangon 178 000 x 3. A tetejére meg kene ugyanugy gyoda. Es ez csak egy 2 perces számvetés volt. Arra mar nem térnék ki, hogy ehhez mennyi munkaora es gep szükséges. Nem arulok el nagy titkot, hogy szerintem az egesz orszagban, civil kézben nincs Ennyi markoló....
Ujra leirom, ezt NEM erre találták ki.

déjá vu39 2015.09.25. 13:48:29

@havaz.petty.rianás: A feltöltéshez szükséges földet a kerítés mellől kell kiásni - és van már földsánc is meg árok is, amibe beleesik aki átugorja. Na, nem jó?

déjá vu39 2015.09.25. 13:51:12

@VAN MASIK: "A keritest 100 % -ban magyar alapanyagbol, magyar munkaero kesziti,.." Ja. Spanyolországból vették.

Netuddki. 2015.09.25. 13:52:51

Fölösleges, mint a csirkeháló. A menekültek kerítéssel és kerítés nélkül is jönnek.

A South Park után szabadon meg: Agyonbaszhatná már valaki a csuti törpét. Garison hol vagy?

szvsz 2015.09.25. 14:02:47

Na, azért nem olyan lassú ám feltölteni ezeket. A másik oldalán egy markológép 2x nekifutásból teletölti, ezzel egyszerre van elötte egy legalább ugyanekkora árok és föld a rongy-drót ládában.
De szerintem sokkal könnyebben mászható mint egy drótkerítés, a szögesdrótot is nehezebb ráapplikálni, át sem látsz rajta, ajtót nyitni rajta -szükség esetére- is nehezebb.
Ez max kézifegyverek és repeszek elleni fedezék-kerítésnek jó.

Hattáb 2015.09.25. 14:04:38

A szlovákok is csak arra szánják hogy éppen Pozsonyt kerítsék el, ha megrohanják őket is a vadak. Többre aligha van kapacitásuk.

Hattáb 2015.09.25. 14:07:55

Inkább golyók, repeszek meg autóbombák ellen jó ez, ha hirtelen ki kell építeni egy szükségtámaszpontot ellenséges területen.

eßemfaßom meg áll 2015.09.25. 14:34:13

@Punxsutawney Mormota:

Az "orbánozás" már régen nem csak annyit jelent, hogy "bazdmegorbán" szóval igen orbánoztrál a pillanbatnyilag szügséges áttétellel.

2. ha olvastad volna a témáról a cikkeket, tudnád, hogy ez nem alkalmas komplett országhatárra. A szlovákok szerint:
" Lazarov hozzátette: a technológiát csak rövidebb szakaszokon lehet alkalmazni"
"Ez a technológia viszont, írja a Pluskára és az Aktuality szlovák honlapra hivatkozva a bumm.sk, csak a legkritikusabb szakaszokon lesz használatban, hosszabb határvonalak védelmére nem alkalmas."

Egyébként meg nyilvánvaló, hogy a posztoló kizárólag azért írta ezt a posztot, hogy a keritésezéssel kikerüljön a cimlapra az egyébként kutyát nem érdeklő blogja. Láthatan a módszer müködik.

N. Barbie 2015.09.25. 14:54:37

@Punxsutawney Mormota: Aranyos, de nem meglepo ballibbant eszjaras: demagog dumazik az, akinek olyan sziklaszilard ervek jellemzik a szellemi kapacitasanak csucsat, mint:
"akit otthon rettegésben tart az anyja, felesége, szomszédja pont a migráns-ügyön kezd golyót tököt növeszteni magának, mert talált egy csoportot, akit maga alattinak és gyengébbnek vél. Ecsém, ott volta lehetőség, miért nem mentél ki a Keletibe egy buzogánnyal verni őket? Talán azért, mert nem akadt 30 másik idióta és csak a pofátokat járatjátok? Vagy a bátorságod csak addig tart, amíg mocskosrománoztok! egy jó ízűt, meg szétveritek a Planerátiumot? "

Vagy meg par gyongyszem:
"a pöcsöd olyan, mint egy éticsiga? Kicsit többet vártam volna egy melldöngető, mindent tudó, "kihaénnem" szttyától, de inkább menj vissza horogkeresztet rajzolgatni, ha már a nyelvedet nem tudod megtanulni... Igaz, minek is kellene? A nyelved csak arra jó, hogy a nemzetvezetőd farába told! :)"

Vilagos, nem? Aki nem fogadja tart karokkal az ujmagyarokat (meg ujnemeteket, ujsvedeket stb.) az mas nem is lehet csak egy egyebkent gyava komplexusos, aki csak a nalanal gyengebekkel kezd, vagy eticsiga pocsu (wtf?), melldongeto szittya stb. stb.
Ja, nem, csak ervek hianyaban szemelyeskedik a legtobb ballib szellemi orias...

Punxsutawney Mormota 2015.09.25. 15:05:06

@N. Barbie: Jogod van a véleményedhez.

De tényleg sokkal jobb szétverni a Planetáriumot, meg újabb zártkapus mérkőzést elintézni, mert ugye attól Gera gyorsabb lesz, ha 500 idióta mocskosrománozik a lelátókon?

Örülök, hogy tetszettek a gyöngszemeim. Terjesztheted.

Punxsutawney Mormota 2015.09.25. 15:09:18

@Gregoory: Néhány héttel ezelőtt valaki nagyon pontosan levezett mindent. Az egész 2 milliárd forint alatt állt meg, beleszámítva a honvdéségi járművek fogyasztását, amoritzációját, az extra élelmezést, a közmunkások oda-visszaszállítását stb. Az anyagárakat pedig szimplán a netről szedte, ami mindenki számára hozzáférhető volt.

alfacharlybravo 2015.09.25. 15:16:01

@Punxsutawney Mormota: Hát bizony köszönjük felsőbbrendű a kioktatást!!!!!

N. Barbie 2015.09.25. 15:17:39

@Punxsutawney Mormota: Igen, nekem velemenyem volt, neked meg demagog, altalanosito szemelyeskedesed, ertelmes gondolatok es ervek hianyaban. Ez a kulonbseg.

Hiaba is magyaraznam tovabb, ugy latszik nem tudsz elszakadni a csusztato, altalanosito hulyesegeidtol.
Csak egy adat, hatha:
Ha jol emlekszem, ugy a nepesseg 87%-a ellenzi az illegalis bevandorlast (ballibbant nyelven gyulolkodnek :D), az sok millio ember. Te meg par tucat, max. par szaz focihuligant mosol ossze ezzel a tomeggel.
Na, megvan a lenyeg?

Punxsutawney Mormota 2015.09.25. 15:17:58

@alfacharlybravo: Ha ez neked felsőbbrendű kioktatás volt, akkor nagyon alacsony az önértékelésed. Erről nem tehetek.

Astalavista 2015.09.25. 15:24:22

Ha ezzel körbesáncolják magukat a szlovákok, akkor már csak egy kis eső kell bele, meg nekem egy jéghideg fröccs. :)

alfacharlybravo 2015.09.25. 15:28:33

@Punxsutawney Mormota: A születésedről sem tehetsz ami nagy hiba volt, de ezt lehetne orvosolni, de nem lenne szép dolog, de hálás lenne az utókor, ezt egy lengyel történész mondta hasonló kontextusban, vagy idézte ha jól emlékszem.

Csillagszemű Juhász 2015.09.25. 15:42:45

Semmilyen kerítés nem állítja meg a migrációt, max terelgeti őket. A végén valahogy bejutnak Európába.

biododírium 2015.09.25. 16:30:20

Ez itt végképp semmire nem jó. Bakot tart egyik a másiknak, utána másik felhúzza, túloldalt leugranak. Hamarabb és sérülésmentesen átjut rajta bárki, mint egy szögesdrótos kerítésen (már ha van rajta szögesdrót is).
Akkor van értelme, ha durva mérgező anyaggal töltik fel, ami kiba büdös is már 1km-ről :)

havaz.petty.rianás 2015.09.25. 16:36:20

@déjá vu39: @Punxsutawney Mormota: hát te meg mi a szarról kárálsz itt?! Hogy mered te összemosni a honvédelmet, a haza védelmét, a katonaságot a futballhulligánokkal? Hamarosan Btk kategória, amit művelsz.

Sem időm, sem kedvem nincs ilyen lelki nyomorékokkal, bolsi senkiháziakkal foglalkozni.

Punxsutawney Mormota 2015.09.25. 16:41:59

@havaz.petty.rianás: Persze. A lènyeg az, hogy legalàbb Te helikopter vagy.

havaz.petty.rianás 2015.09.25. 16:42:20

@déjá vu39: nem, nem jó. ez csak lassít,nem állít meg senkit. ellenben baromi jól néz ki, ahogy a telepítés első fázisa lezajlik.

Gregoory 2015.09.25. 16:43:31

@Punxsutawney Mormota: 2 milliárd nem sok ekkora hatarszakasz lezarasahoz.

havaz.petty.rianás 2015.09.25. 16:45:25

@Punxsutawney Mormota: mondja ezt egy olyan, akinek egy ürge az avatarja.
nevetséges.

ahelyett, hogy itt viccet csinálsz magadból és egy komoly témát szétbarmolsz, inkább sportolnál, vagy valami hasznosat csinálnál, te pattanásos petike a hétbéből.

N. Barbie 2015.09.25. 16:46:35

@havaz.petty.rianás: Na, igen. A maszop legalabb, ha keson is, de rajott, hogy ha mar okosat nem tud mondani, legalabb a nyilvanvalo suletlen ostobasasagaikat nem eroltetik migranskerdesben. a dk, egyutt es hasonlo torpeformaciok futobolodjai (elen a szemkilovetovel. aki most rezzenestelen arccal frocsogte orbannak azt, amit o tenylegesen megcsinalt/atott 2006-ban) meg nem ertek el idaig sem.

Azt mar eszrevettem, hogy a ballibbant kommenthuszarok tulnyomo tobbsege itt a forumokon, szamomra felfoghatatlan modon bizony gyurcsanyhivo.
Es ilyenkor az jut eszembe, hogy persze, mindenki egyenlo blablalba, de azert megis, micsoda szegyen ram nezve, hogy ilyenek szavazata is epp ugy 1-et er, mint az enyem :(

alfacharlybravo 2015.09.25. 17:26:56

@Punxsutawney Mormota: Hüha most aztán előkelő helyre kerültem a lejezendők listáján. szólsz az unokatesóknak?

alfacharlybravo 2015.09.25. 17:33:14

@N. Barbie: Ez a demokrácia lényege, a demokrácia meg a nem létező globális pénzhatalmi háttér hatalom diktatúrája. A 3. a média amit uralma alatt tart és a propaganda és népfelvilágosító minisztérium segítségével szavazatok útján megszerzi a politikai vezetést és akinek nem tetszik kilöveti a szemét.

alfacharlybravo 2015.09.25. 17:37:30

@Punxsutawney Mormota: Basszus kihagytak a billentyűk. "lefejezendők" pontosítok.

2015.09.25. 18:30:13

Két hete még az volt a gond a kerítéssel, hogy nem 4 méter magas, és így nem NATO szabvány. Pedig ha egy kerítés nem NATO szabványú, akkor az tulajdonképpen nem is jó semmire. Mert nem NATO kompatibilis és nem 4 méter magas, és a NATO kompatibilitás és a 4 méter... meg egyébként is így nem NATO kompatibilis.... Szóval megint a semmire ment el...

Ez nem úgy tűnik, hogy lenne 4 méter magas. De még 3 se...

harcsapaprikás 2015.09.25. 18:38:36

@Csillagszemű Juhász: Persze, hogy nem állítja le, de lelassítja és az ellenőrizetlen bejutást nehezíti. Nyilván nem egyetlen eszköz a megoldás, de van létjogosultsága.

Pipas 2015.09.25. 18:59:20

De hülyék vagyunk, mi meg szerteszéjjel az országban drótból csinálunk kerítést. Pedig simán megmonzgathattam volna én is vagy 300 köbméter talajt és meglenne a kerítés. Igaz, a fák gyökere egy kicsit nehezíti, meg a víz is elmossa, meg a kövekkel nem tudom mit csináltunk volna, de ez mégiscsak jó módszer lenne. Biztos olcsóbb meg gyorsabb mint a drót.

Doubledeceker 2015.09.25. 19:59:27

Szerintem nem rossz csak alacsony, ha 3.5 méterest tudna, akkor jó is lehetne. Meg szerintem nem kell csak mondjuk minden 5-ikbe földet lapátolni.

Amit építettünk a határra sem nagyon acélos sajnos, de legalább magas, így átmászni nem lehet rajta, viszont könnyű átvágni, ahogy ezt is persze.

Fentiekkel értek egyet, a kerítéssel csak terelgetjük ide oda a népeket, viszont és ebben Orbánnak igaza van ( még akkor is ha nem szeretem), hogy senkinek nincs jobb megoldása egyelőre. Sőt szerintem később sem lesz.

Tartok attól, ha 1-2-5 millió ember megindul, akkor csak fegyverrel lehet őket megállítani, amit meg épp eszű ember nem akarhat, de egyszerűen nem lesz más választása EU-nak.

azértezszánalmas 2015.09.25. 20:10:23

Noha a kerítés megépítésének semmi értelme nincsen. Nem más, mint pót- és látszatcselekvés,
a plakátkampány folytatása más eszközökkel.

A kerítés drága és fölösleges, nincs gyakorlati haszna, mert fél év, mire elkészül, és

akkora a Dél-Balkánon is megállítható a migráció (mint azt az EB tervezi)

Ezt írta a drága egyenlítő blog még a nyáron!

Kedves liberálisok!

Kapjátok be! Otthon a kutyátoknak osszátok az eszet!

Doubledeceker 2015.09.25. 20:24:37

@azértezszánalmas:

Én szkeptikus voltam a kerítéssel kapcsolatban, de amúgy tényleg működik, persze ezzel máshol keletkezik probléma. De valamennyire működik ez kétségtelen.

Medgar 2015.09.25. 22:34:03

kb. 2x2x2 méteres lehet. Azaz 1 km-re 4000 m3 földet kell megmozgatni hozzá.
A szerb határon 175 Km-re az 700 000 köbméter, ráadásul beépített létrát is adnak hozzá.

neduddgi99 2015.09.26. 07:01:36

@VAN MASIK: ja épp most rendeljük Kínától. azt a 100%-os Magyar kerítést... egyébként ha láttatok már élőben Hesco bástyát gyodával a tetején nem hiszem, h épp azon morfondíroznátok, h húúúú, de jó lenne átmászni rajta.... földet meg előtte, vagy mögötte ki lehet termelni (+1 védelmi zóna) ha már ez is egy ellenérv volt....

neduddgi99 2015.09.26. 07:08:30

@Punxsutawney és akkor mire is fogyot el a költségvetési tartalék (kb 60-70mrd forintocska?) az biztos, h nem az egészségügyre meg a képzések finanszírozására....

azértezszánalmas 2015.09.26. 09:23:24

Szinte látom ahogy a szlovák illetékesek nézik a beérkező migránsokról szóló jelentéseket:

- Ma négyen jöttek! Igaz hollandok!
- Ma hat kínai papucsárus érkezett! 50% a növekedés!
- Riadó szírek!! Bár rohadtul eltévedtek, mert azt hitték ez London, de nem mehet ez így tovább!
építsünk egy 10 ezer millió tonnás homokvárat! Homokbombákkal harcolunk és akinek a két válla érinti a földet az kiesett! Előre Pál utcaiak!

És a szlovákok röhögnek rajtunk?

AHA....

Willkommenskultur 2015.09.26. 09:42:14

1. a szlovákok nem építenek kerítést
2. miről beszélsz?

Annyit illene tudni Kalinákról és Szlovákiáról, h a bevándorlásbiznisz ott nem létező probléma, de a kormány népszerüségét növeli a keménykedés....ennyi

Willkommenskultur 2015.09.26. 09:47:52

@déjá vu39: Ha magyarországról veszik, akkor az a baj h klientúrát épít a patás.

eßemfaßom meg áll 2015.09.26. 10:33:37

@neduddgi99: ' egyébként ha láttatok már élőben Hesco bástyát gyodával a tetején nem hiszem, h épp azon morfondíroznátok, h húúúú, de jó lenne átmászni rajta...'

Én a földre letett gyoda megmászásán se szoktam morfondírozni, a migránsnak meg pont akkora akadályt jelent a gát tetejére téve mint a gát helyére. Ezt a homokvárat NEM kerités HELYETT találták ki, hanem arra, hogy egy kvázierődöt lehessen felhúzni a sivatagban fél nap alatt amin nem megy át a kalasnyikovlövedék, az átmászni próbáló bombával ékesített allahakbart meg le lehet szedni egy lövéssel amikor felér a tetejére .
süti beállítások módosítása