Szabadalmi blog

HÁNY BŐR VAN AZ AVATARON MÉG?

2014. szeptember 19. 10:30 - pintz

AVATAR RENDEZŐJÉNEK NEM KELL 50 MILLIÓ DOLLÁRT FIZETNI BITORLÁSÉRT 

Legalábbis az egyik new yorki körzeti bíróság (Southern District) mostani ítélete alapján, amiben elutasították Roger Dean keresetét. Dean álmai sok-sok aranylemez borítóján megtalálhatóak, így Yes és Asia albumokon is. A művész munkái szerepeltek kiállításokon és számtalan könyvben is. Az Avatarban szereplő lebegő hegyek mint külöféle méretű lebegő szigetek láthatóak Dean korábbi műveiben.

dean-asia-cover__130629021944.jpg

Dean oldalán állt  Harlan Ellison, aki a 80-as években pert nyert hasonló indokokkal Cameron ellen, mert a rendező az első Terminátorban  - az akkori ítélet szerint – Ellison könyvéből lopta az időutazásos-legyőzhetetlen robotos elemeket.

A szerzői jog szerint az alkotás létrejöttétől kezdve a „törvény erejénél fogva” védett, nem igényli annak lajstromozását, de pl. az Egyesült Államokban lehetőség van regisztrálásra, és ehhez köthetik a későbbi jogérvényesítést is – olvasható a „Találd fel magad” c. könyvben (Pintz György 2014) 

Az Avatart minden idők legtöbbet kaszáló filmjeként tartják számon, bár érdekes adat jelent meg a Dean-ügy kapcsán bírósági lábjegyzetként: az amerikai mozijegy inflációval javított bruttó bevétel szerint még mindig nem sikerült megdönteni az Elfújta a szél rekordját, amit a Csillagok háborúja követ. Az Avatar a 14. helyen áll.

floating mountain.jpg

        Zhangjiajie National Forest Park, Kína          és így jelenik meg az Avatarban

A milliárd dolláros bevétel azért mindenki fantáziáját megmozgatja: 2010 –ben már beperelte egy író Cameront. Őt azzal utasította el a bíróság, hogy kitalált fordulatot,  elvont ötletet nem lehet levédeni. Az elmúlt években még négy perben vádolták meg írók a rendezőt, hogy a film cselekményét tőlük nyúlta le. Sikertelenül.

A vád most 14 pontban sorolja fel, miként sértette meg Cameron az író szerzői jogait felhasználva ötleteit főleg a Sárkány álmai és a Mágneses vihar című műveiből. A bíróság viszont kifogásolta, hogy a hivatkozások többnyire a természeti képződmények fantáziadús leképezései, vagy hogy a filmben szereplő tájhoz képest a könyv elnagyoltabb, a lebegő szigetek kisebbek és tojásalakúak, a vegetáció nem olyan dús.

 Viola Zoltán

Pintz és Társai

Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda

www.szabadalmi.hu 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadalom.blog.hu/api/trackback/id/tr426711035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása